Tószeg

2017.09.20. 18:19

Nyolcadjára horgásztak és főztek Tószegen

Nyolcadik alkalommal rendezte meg hal- és vadételfőző versenyt, valamint az ezzel párhuzamosan zajló csapat-horgászversenyt a Tószegi Tiszavirág Horgász Egyesület.

A már hagyományos ősz eleji rendezvényre a helybélieken kívül a környező településekről – Tiszavárkonyból, Tiszajenőről, Vezsenyről, Ceglédről, Kőröstetétlenről – is érkeztek csapatok. Bedekovics László, az egyesület elnöke azt is elárulta, eredetileg Bajáról is jöttek volna halászlét főzni, de mivel a meteorológusok rossz idővel riogattak, végül nem indultak útnak.

Az időjárás azonban kegyes volt a pecásokhoz és a főzőmesterekhez. Tizenhat négyfős horgászcsapat igyekezett úszós készséggel horogra csalni a csónakázótó kopoltyúsait.

Az eredményes horgászatot elősegítendő, a versenyt megelőzően négy mázsa pontyot és háromszázötven kiló vegyes keszeget telepítettek a vízbe, ennek ellenére visszafogottan haraptak a kopoltyúsok, bár egy három és fél kilós ponty is horogra akadt.

A jókedv azonban töretlen volt, ezen az sem rontott, hogy mindkét fronton a már régóta visszatérő vendégnek számító ceglédiek Halvadászok csapata happolta el a győzelmet a helyiek elől.

„A verseny végén „jó ebédhez szólt a nóta”, és a hangulat tetőfokán még táncra is perdültek az egybegyűltek.”

Az egyesület tagjai számára azonban a halfogó versenyen elért egyéni eredmények is jelentőséggel bírnak, hiszen beleszámítanak az egész éven át folyó pontgyűjtő akcióba, mely alapján eldől, ki érdemli ki az Év horgásza címet. Eddigi eredményei alapján Rimóczi Sándor áll az élen, ám hátra van még az októberi verseny, ahol fordulhat a kocka.

Kovács Berta

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!