Különleges kis morzsák a szolnoki „Cziegler-épület” históriájából

A szolnoki vasutasoknak nyilván nem kell elmagyarázni, mit jelent ez. A vasút forgalomirányító hivatalainak helyet adó kétemeletes épület, közel a felüljáróhoz. De miért nevezték el „Cziegler-épületnek”?

A válasz egyszerűnek tűnik. Tervezőjét Cziegler Endrének hívták. Igen, valóban így van, mégis érdemes pár gondolatban ecsetelni a történetet, mivel az ideérkező utasnak (főleg, ha az első vágányra érkezik be a vonat) rögtön feltűnik: ez az épület a maga szögletes tömbjével elüt az egész vasútállomástól. Nem is csoda, hiszen nem így képzelték el alkotói, hogy egymagában hirdesse egy letűnt kor építészeti stílusát.

„Történetünkhöz vissza kell kanyarodnunk a magyar vasút gyászos napjaihoz”

1944 sötét egén többször feltűntek a bombázók, amelyek súlyos csapást mértek több hazai vasútállomásra.

Szolnok felvételi épülete is komoly károkat szenvedett, de egyelőre helyreállították. A MÁV 1947 elején elkészítette a pályaudvar rendbehozatalához szükséges terveket, a költségeket összesen 1 millió 770 ezer forintban állapították meg.

Közben a minisztériumban úgy határoztak, hogy a háború által elpusztított nagyobb pályaudvarokat, amelyek az országban a kelet-nyugati fővonal mentén fekszenek (Szolnok, Debrecen) csak ideiglenesen állítják helyre, teljes átépítésüket kell elvégezni.

Így került sor 1954-ben hét nagy pályaudvar, közte a szolnoki tervének elkészítésére. Az Út és Vasúttervező Intézet (UVATERV) február 9-én mutatta be a terveket. A szolnoki felvételi épület – melynek terveit Czigler Endre, Székely László és Gergely István készítették – leginkább Hatvan állomás épületéhez hasonlított.

Czigler már tervezett korábban is vasúti állomásépületet. Kevésbé ismert, de az ő nevéhez fűződik a budapesti Déli pályaudvar épületének tervdokumentációja, amely azért nem valósult meg, mert Rákosiék a pénzt inkább Dunaújváros (akkor Sztálinváros) felépítésére költötték.

Munkásságáért 1964-ben Ybl Miklós-díjjal jutalmazták, de azt nem a vasúti állomásokért, hanem a Siófokon felépült Balaton, Lidó, Hungária és Európa szállodákért kapta. Az általa tervezett szolnoki állomás a korra jellemző szocialista-realista stílust képviselte. A különféle funkciókat lebonyolító épületrészeket a tervező nem egy nagy tömbben foglalta össze, hanem a különféle rendeltetésnek megfelelően választotta szét.

A felvételi épület egyik oldalába irodaépületet terveztek, a másik oldalra egy üzemi és szociális helyiségeket tartalmazó épület és állomási porta került volna. A két szolgálati hely között valósult volna meg az érkezési csarnok. A forgalmi és az irodai tömbök összeköttetését árkádsorral kívánták megoldani.

A főépületbe az elképzelések szerint a város felől egy tizenkét méter magas kapuzaton át juthatott az utazó. Itt a négyszázötven négyzetméteres alapterületű indulási csarnokba ért. Ide tervezték a pénztárakat, az információt, a kapusfülkét és az utasellátó pavilonjait.

A csarnok egyben váróteremként is szolgált. Az épülettől északra kívánták elhelyezni az éttermet és a gyermekvárótermet. A csarnok másik oldalára tervezett közlekedőből lehetett megközelíteni a nemdohányzó várótermet, diákvárótermet és a csomagfeladást.

A vágányokkal 8 m széles személyalagút biztosította az összeköttetést. A kivitelezés első üteme az irodaépület felépítésével indult el. 1956. január l1-én Bebrits Lajos közlekedési- és postaügyi miniszter ünnepélyes kapavágásával el is kezdődtek az új állomásépület munkálatai.

Októberig elkészült a kétemeletes hivatali épület a tetőfödémig, valamint elvégezték a felvételi épület alapjának földkiemelését. Az októberi események és a szovjet hadsereg intervenciója következtében akkor leálltak a munkák.

A következő évben sem történt előrelépés. A kivitelező munkacsoportot Budapestre irányították a helyreállítási munkák végzésére. Az építkezés folytatását főként a MÁV pénzátcsoportosítása akadályozta meg.

A szolnoki építkezés folytatására szánt pénzösszeg vészesen apadt. A leendő felvételi épület munkagödreibe lassan befolyt a víz, amelyet a szolnokiak „tengerszemnek” kezdtek becézni.

Az állomásépület alapjait szolgáló két nagy gödör hovatovább a közlekedést akadályozta, ezért a minisztérium elrendelte azok betemetését és a burkolat helyreállítását. Igen ám, de a betömés költségei legalább 816 ezer forintot tettek volna ki!

Tehát többet, mint a kiásása, amely 700 ezer forintba került. 1957. november 7-én a megyeszékhelyen megbeszélésre került sor a minisztérium képviselője és a megyei tanács építészei között.

Az utóbbiak hangsúlyozták, hogy nem értenek egyet a gödrök betömésével, sőt egyenesen bűncselekménynek tartják. A heves vitát követő helyszíni bejáráson a helyi képviselők nem is vettek részt. A szolnokiak álláspontja egyértelműen a munkák folytatását tartotta csak elfogadhatónak.

„Nagy bátorság volt ez a forradalom leverése után egy évvel”

Egy idő után a két munkagödröt mégis betemették, egyes visszaemlékezések szerint éppen Hruscsov szolnoki látogatása előtt. Az új állomásépület pedig más tervek és más elképzelések alapján valósult meg 1975-ben.

Szikszai Mihály levéltáros