BESENYSZÖG

2017.08.05. 12:29

Mára igazán romantikus lehet a Milléren csónakázni

Látványos tavat álmodtak meg évekkel ezelőtt a besenyszögiek, mely mostanra valóra is vált: a Millér vízfelületét színpompás tavirózsák borítják. Nem volt ez mindig így.

A látvány megkapó, hét év alatt a tavirózsák benépesítették a besenyszögi Holt-Millért

Fotó: Joó Zsuzsa

Hét évvel ezelőtt egy környezetvédelmi pályázaton vettek részt a helyi gyerekek. Ennek részeként több kertet látogattak meg, például eljutottak az idősek otthonának park­jába is, ahol a dolgozók és az ott lakók egy kerti tavat alakítottak ki.

A diákok megtanulták, hogyan kell egy mesterségesen létrehozott tavat gondozni, takarítani, abba növényeket telepíteni.

Megtudták, hogy a tóba hullott faleveleket például kár szemétként kezelni, komposztálást követően talajjavításra felhasználható. A vízparton levő növények elszáradt részeit­ célszerű eltávolítani, valamint az agresszív növekedésű tündérrózsa (vagy ahogy többen ismerik: tavirózsa) ­fajokat minden évben át kell ültetni, mivel nagyon gyorsan kinövik­ helyüket.

Ezek tőosztással könnyedén szaporíthatók.

A látvány megkapó, hét év alatt a tavirózsák benépesítették a besenyszögi Holt-Millért
Fotós: Joó Zsuzsa

Ez utóbbit kipróbálhatták a fiatalok is: a Besenyszögi Milléri­ Sporthorgász Egyesület­ tagjaival együtt néhány tövet szakszerűen eltávolítottak, de nem dobták ki azokat, hanem átszállították a Holt-Millérre, ahol szétszórták a növényeket.

Azt tervezték­ ugyanis, hogy a tavat­ benépesítik a színpompás­ virágokkal.­ Mindez hét évvel ezelőtt történt. Minden évben figyelték, hol bukkan fel újabb és újabb tündérrózsa, ami összefügg a természetes élővíz tisztaságával.

Mára már céklaszínű, bézs, sárga, fehér és rózsaszín tavirózsák is élnek a tóban, ahol igazán romantikussá vált a csónakázás.

J. Zs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!