Több ezer éves koponya akadt a hálójukba a Tiszán

A fosszília szélessége 130 centiméter, súlya pedig több, mint harminc kiló. – Tessék? Hogy a koponya, amit találtunk, több mint 15 ezer éves? Hihetetlen! – a Tarjányi család megdöbben a híren. Nem is sejtették, hogy a különleges őszi ”zsákmányuk” ilyen régi és ilyen különleges. Mihályék arra sem gondoltak, hogy a lelet már a tiszaföldvári Tiszazugi Múzeum legfőbb látványossága lett, mi árultuk el nekik.

– Halászként dolgozunk a fiammal – kezd a történetbe az édesapa. – Tiszakürt környékén vetettük ki éppen a fenékhálónkat a folyón. Amikor húztuk ki, éreztük, valami súlyos van benne. Végre jó fogásunk lesz! – reménykedtünk. Nagyot csalódtunk azonban, amikor a „kapást” megláttuk. Egy hatalmas fadarab gabalyodott a hálóba, legalábbis először azt hittük – meséli a halász.

Aztán közelebbről megvizsgálva rájöttek a férfiak, hogy az iszapos, sáros fadarab talán nem is az, aminek látszik, inkább valami széles szarvra hasonlít.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Fotó: Csabai István
[/caption]

– Nyilván egy bivaly-koponya, gondolkodtunk tovább, amit pár tíz éve levágtak, a fejét meg beledobták a folyóba. Végül úgy döntöttünk, hazavisszük – mondja az apa.

– A fiúk beletették a csontot egy nagy halastartályba, ott suvickolták órákon keresztül – fűzi hozzá nevetve Tarjányi Mihályné, Judit. – Aztán a fiam lefényképezte a leletet és elküldte egy természetvédelemmel foglalkozó ismerősnek. Ő szintén megmutatta más szakembernek, majd arra jutottak, ez valami sokkal régebbi dolog lehet, ezért hamarosan el is vitték tőlünk. De tulajdonképpen mit találtak a férjemék? – kérdezi tőlünk kíváncsian.

– Egy ősbölény koponyáját, szarvakkal együtt – állítja határozottan már a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban Béres Mária. – A lelet rendkívüli és állíthatom, nem csak a mi múzeumunk esetében. Ilyen hatalmas bölény-koponya az országban kevés látható: szélessége ugyanis 130 centiméter, súlya pedig harminc kiló. Szakembereink gyorsan megállapították, hogy ez bizony egy ősbölény testrésze. Ezek az állatok köztudottan 15 ezer évvel ezelőtt éltek térségünkben, így külön kormeghatározó vizsgálatra nem volt szükség. A nagyrévi halászok „fogása” őslénytani kiállításunk egyik legfontosabb és leglátványosabb darabja lett – teszi hozzá a múzeumvezető, aki megkér egy ott dolgozó férfit, vegye ki a vitrinből a súlyos tárgyat, hadd nézzük meg közelebbről is. A koponyát a fiatalember csak úgy tudja kivenni, ha az üvegeket kiszedi előtte a bútorból, nagy nehezen tudja csak ezek után kiemelni.

– De nehéz, legalább húsz kiló – mentegetőzik, de Mária kijavítja, van az harminc is!

Látszik, ez a maradvány nagyon szép állapotban van, szerencse ez!
– A Tisza konzerválta a csontot. A folyó ásványi anyagai a koponya legapróbb zugába is bejutottak, ami elősegítette a kövesedést. Időről-időre előbukkannak különböző leletek a vízből, a folyó kivet magából jónéhány érdekességet. Mint például most ezt az ősbölény koponyát – magyarázza a muzeológus.

Bár ez a lelet valóban szenzációs, de a Tiszazugban nem rendkívüli, hogy hasonlóra bukkannak az itt élők. A Tisza mindig is az állatok kedvelt ivóhelye volt, sok élőlény pusztult el a folyó környezetében, teteme pedig belekerült a vízbe. A folyó megőrizte a csontokat, némely több tízezer éven keresztül várakozott a mederfenék iszapjában, hogy aztán sok idő eltelte után végre napvilágra kerüljön.

Több barlangrajzon tűnt fel már az ősbölény

Sokan nem tudják, de az ország második legnagyobb őslénytani kiállítása Tiszaföldváron, a Tiszazugi Földrajzi Múzeumban látható.
– Több, mint 300 különleges csont látható a vitrinekben – árulja el Béres Mária intézményvezető. – A gyűjtemény egyharmada gyapjas-mammuttól származik, de sok gyapjas-orrszarvú maradványunk is van, főleg csigolya- és koponya fosszíliánk. A leletek a Szolnok-Csongrád folyószakaszról kerültek intézményünkbe.

Megtudjuk, az az ősbölény, melynek koponyájára most bukkantak rá, valószínűleg a jégkorszak végén halt ki. A mai bölényeknél valamivel nagyobbra nőtt és a szarva is hosszabb volt. Csakúgy, mint a mai bölények, ez az ősállat is hatalmas csordában élhetett. A bölények a hideghez tökéletesen alkalmazkodtak, ezért tudták sokfelé megvetni patáikat: Nyugat-Európától egészen Alaszkáig. Őseink előszeretettel vadásztak rájuk, alakjukat barlangrajzokon fedezhetjük fel. Európai populációjából csaknem 10 ezer éve, az utolsó jégkorszak végére fejlődött ki „mai társa”, az európai bölény.