Tavaszvárás a Hortobágyon

Mostoha a környék, ritka vendég a kiadós eső, ezért a szájhagyomány szerint az iváni embernek néhány órával többet kell dolgozni mint annak, ahol nem egy-tíz aranykorona közötti a táblák egy része.
Czinege József a maga ötven évével, háztáji állományával a nagyiváni átlagcsaládot képviseli. Két iskolás fiút nevelnek.

Megmaradt a közös

Jobban mondva már nem ez a neve, hanem Nagyiváni Kft. Mintegy negyven-negyvenkét embernek ad munkát a háromezer-ötszáz hektáron gazdálkodó cég. Ráadásul ezen a vidéken nem ritka az egy aranykoronás gyep, meg a három és fél aranykoronás szántó sem. Az első számú vezető, Lajtos István szerint vegyes volt a tavalyi év. Mindezek ellenére az itt dolgozók igyekezetét bizonyítja, hogy lett 35-40 milliós nyereség. Ami viszont elgondolkodtató, még nem is olyan régen a falu a tej, tejfélék fellegvárának számított, hiszen mindig száz vagy százon felüli volt a tehenek száma. Most meg csak hetvenöt efféle kérődző kéri az istállókban a napi porciót.

— A tavalyi esztendő az aszály, áremelések miatt keserves volt, de ahogy a mostani ármozgásokat figyelem, az idei sem lesz sokkal jobb. Hála Istennek, mindkettőnknek: nekem is meg a feleségemnek is van munkánk. Mivel a két fiunk taníttatása havi ötvenezer forint, gazdálkodunk is. Birkák, kecskék, süldők, aprólék kéri, kérik a porciót, ami havonta tíz mázsa takarmány. Ha viszont így megy felfelé a búza, kukorica ára, apasztani kell az állományt.

Czinege Balázs más korosztályt képvisel a maga tizenkilenc évével. Aznapja éppen kellemesen telt, mert meglátogatta messziről barátnője, a szép Majoros Annamária.
— Egerben tanulok és még fogalmam sincs, hogy merre vet a jövő. Terveimben az is szerepel, hogy majd hazajövök, főleg ha akad valamilyen elhelyezkedési lehetőség.
Ami az állástalanok számát illeti, igen alacsony, tíz százalék körüli a munkanélküliek száma, mert ebben a faluban nagyon sok helyen el bír helyezkedni az aki dolgozni akar. Kolozsvári Tamásné Melinda két apróság édesanyja, és nem régen került állásba.
— Korábban a gyerekekkel voltam otthon, akik hat és négy évesek, de most már a falu egyik postása vagyok. Amióta újra két keresetből élünk, egy kicsit nekünk is könnyebb.
— Kiben bízik a falu postása?
— A politikusokban nem, a jó Istenben egy kicsit, de a két kezemben, a mi két kezünkben leginkább.
Megint más a terve a tavaly végzett Sándor Nikolettának, aki most elsős szakközepes, és fő célja az, hogy megkapaszkodjon mostani helyén, a szakközépiskolában. Olyan legyen a bizonyítványa, amely a továbbtanuláshoz is megfelelő.

Virág Lajos a puszta fia, mert csak akkor érzi jól magát, ha kikocsizhat a nagy pusztára. A Hortobágyi Nemzeti Parktól jókora legelőt bérel, amelyeken jószágok ropogtatják a füvet. Most is számlál 50 magyar szürkemarhát, 65 hússertést, 36 lovat és 400 rackajuhot.
— Sajnos az egyik lábam nem régen Debrecenben hagytam a kórházban, ezért most már a műláb is megteszi. Naponta kikocsizok a tanyára: szerencsére a gyerekeim is segítenek. Több esőt, jobb évet várok 2008-tól, mert 6-7 ezer forint a kukorica mázsája, a bála szénát se adják ötezernél olcsóbban. Ez túlontúl drága a takarmányozáshoz, pedig én balga, tavaly kezdtem fejleszteni, bővíteni a jószágállományt. Engem a puszta éltet, nem tudom még meddig, mert ha oda se birok menni, az lesz a végem. Remélem pár évig még nézhetem itt a naplementét, figyelhetem az őzikék legelését, a vaddisznók tanya körüli túrását. Szerencsére már hó is volt, ami megitatta az őszi vetéseket és a  legelőket — állítja.
Ezzel kezet nyújtunk, és mindenki megy a maga útjára. Ő még szétnéz a tanyán, mi meg a széles, pocsolyás utat figyeljük: hol és merre kanyarog. Már csak azért is, mert mire az alkony szürke köpenyét leteríti a pusztára, jó lenne eljutni Nagyivánig a műútra.