2017.08.06. 13:30
Nem a kor számít, hanem az elhivatottság
Lassan betölti nyolcvanegyedik életévét dr. Karácsony János, Újszász egyébként Szolnokon élő háziorvosa, de annak ellenére, hogy a betegségek őt sem kerülték el, több műtéten is átesett már, még ma is fáradhatatlanul munkálkodik a kisvárosban élők egészsége érdekében.
A doktor úr legutóbbi kitüntetését mutatja
Fotó: Kovács Berta
A doktor úr, aki foglalkozás-egészségügyi szakorvos is egyben egészségügyi-ellátás érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenységéért júliusban Pro Sanitate díjat vehetett át.
– Vegyészmérnök akartam lenni, de nem vettek föl, így mentem a Debreceni Orvostudományi Egyetemre, amit 1960-ban végeztem el Summa cum laude minősítéssel – árulta el gyulai származású orvos.
– Már szigorló orvos koromban kineveztek a debreceni kórház bőrgyógyászati osztályára, majd a bőrklinikára kerültem. 1959-ben házasodtunk össze a feleségemmel, és nem remélhettük, hogy a fizetésünkből egyhamar lakáshoz jutunk, így kellett valami megoldás.
– A klinika patronálta Szabolcs-Szatmár megyét, így kikerültem Mátészalka mellé, Nyírkátára, amely Nyírmeggyessel egy körzetnek számított. A két településen megismerkedhettem a magyar valósággal. Rendkívül primitív ellátási viszonyok voltak abban az időben, és rendkívül szegény embereket kellett ellátni. Ekkoriban döntöttem el, hogy én mindenképpen háziorvos leszek.
1969-ben Nagykörűbe költöztek, ahol körzetorvosi munkát vállalt.
– Itt kicsivel jobbak voltak a viszonyok, bár alig voltak eszközeink. A megyében az elsők között szerveztem lakossági szűrővizsgálatokat, a szolnoki Hetényi Géza kórház segítségével. Nagyon fontos volt ebben az időszakban a TBC felszámolása, ami itt is komoly problémát jelentett.
– Harmincnégy évig dolgoztam itt, közben a közéletben is részt vettem. Voltam többek között községi tanácstag, majd megyei tanácstag, a Vöröskeresztnek is dolgoztam, véradást szerveztem. Beindítottam egy kis szociális otthont, ami azóta is működik. A hetvenes-nyolcvanas években, a mezőgazdaságban a nagyüzemi termelésben használt növényvédő szerek okoztak nagy problémát, hiszen az emberek nem ismerték annak veszélyeit, ez irányította figyelmemet a foglalkozás-egészségügy felé.
1996-ban nyugdíjba ment és Szandaszőlősre költözött. De nem pihent sokáig: pár évig helyettesített, majd a mentőszolgálatnál is dolgozott rohamkocsin.
Újszászon 2002-ben vette át elődje körzetét. A Zagyvaparti Idősek Otthonában az orvosi feladatokat, és a város foglalkozás-egészségügyi ellátását is ő végezte.
– Újszász intézményeiben igen kiterjedt szűrővizsgálatokat végeztünk, többek között laborvizsgálatot, EKG-t, nőgyógyászati vizsgálatot, ultrahangot, és bizony nem egyszer komoly problémákat tártunk fel. Itt is nagyon sok idős ember él, így a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a légúti megbetegedések és a daganatos betegségek uralják a képet.
– E betegek ellátása nagyon komoly odafigyelést igényel – hangsúlyozta, kifejtve azt is, hogy kongresszusokon, külföldön is nem egyszer megfordult, és bár a nyugat-európai egészségügyi ellátástól és műszerezettségtől még messze járunk, reméli, hogy a helyzet előbb-utóbb javulni fog.
A jó pár év alatt persze adódtak máig emlékezetes esetek, többnyire komolyak, néha viccesek is.
– Nagykörűben volt egy idős házaspár, szűkösen éltek, még jószáguk sem volt, az ekét az asszony húzta a gyümölcsösben – idézte fel a történetet. – Egyszer kihívtak, és olyat láttam, amit még az egyetemen sem: a nő egész mellkasán súlyos melldaganat fejlődött ki. A megyei onkológus főorvos is megnézte, és gondoltuk, elküldjük Debrecenbe bemutatási esetként.
– Nem volt biztosításuk sem, de tancélú ellátásként volt lehetőség kezelni. Mondtuk a férjének, hogy megpróbáljuk a kedves feleségét gyógyítani, de arra készüljön fel, hogy hosszadalmas lesz. Erre azt mondta: „no de akkor az asszony helyett ki dolgozik?”.
– Igyekeztük megmagyarázni, hogy ha nem kerül kórházba, annak súlyos következményei lesznek; akkoriban még nagyon finoman fogalmaztuk meg a rossz híreket. „Hát ez nagy probléma, főorvos urak!”, mondta erre. Bement a szobába a feleségéhez és így szólt:
”Hallod-e, te, asszony! Tudod, mit mondanak ezek a doktorok? Hogy hamarosan meg fogsz halni. Mondd már meg, hogy milyen temetésed legyen!”…
Szintén Nagykörűhöz kötődik egy másik, pozitív kimenetelű kis sztori is.
– Egy idős hölgy hívott, hogy menjek, mert a papa lenyelte a fogsorát. Sietek oda, de látom, nem fuldoklik, láthatóan semmi problémája nincs. Megnézem a száját, valóban nincs bent a protézis. Nézem a nyakát, és kiderült, a bácsi a nyelvcsontját fogta meg, azt hitte a protézisnek. Javasoltam neki, nézzünk szét, és az ágy közé beesve meg is találtuk a műfogsort.
Több kitüntetésben is részesült
Dr. Karácson János 2002 óta viszi Újszász egyik körzetében a háziorvosi praxist. Az anya- és gyermekvédelem területén kifejtett eredményes munkájáért az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült 1969-ben, elsőként kapta mega szegények önzetlen gyógyítójáról, pártfogójáról elnevezett Durst János-díjat 1978-ban, a véradás szervezőmunkájáért a Vöröskereszt Kiváló Dolgozója címet, 2008-ban pedig Újszász Város Szakmai Díjának birtokosa lett. Felesége már nyugdíjas éveit élvezi, lánya Szolnokon, fia Budapesten él. Négy unoka is gyarapítja a családfát.