Hírek

2005.05.07. 00:00

Titkosszolgák megszeghetik a KRESZ-t is

Szemán László

A vétlen autóvezető életét vesztette szerdán abban a balesetben, amit vélhetően a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) hivatásos tisztje okozott. Ő és munkatársa Dobogókő felől érkeztek a csobánkai elágazóhoz. Lanciájuk ismeretlen ok miatt átsodródott a szembe jövő sávba, és frontálisan ütköztek egy érkező Renault-val. Az utóbbi vezetőjét a tűzoltók szabadították ki a roncsból. Mentőhelikopterrel kórházba szállították, ám menet közben elhunyt. A vele utazó 9 éves gyermeke életveszélyes sérülésekkel került kórházba. A két titkosszolgálati tisztet ugyancsak oda vitték, miután súlyos sérüléseket szenvedtek. Az eddigi adatok szerint az NBSZ autót vezető tisztje vélhetően túl gyorsan hajtott, és nem tudta a saját sávjában tartani a Lanciát.

Úgy tudjuk, hogy a tisztek éppen dolgoztak. Hogy pontosan mi a foglalkozásuk és milyen akcióban vettek részt, az államtitok. Így csak általánosságokról írhatunk. Az NBSZ honlapján olvasható, hogy mit tehetnek munkatársaik. Egyebek mellett  külső engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtést végezhetnek. Ennek egyik módszere főként a feladattal érintett személy, helyiség, épület, objektum, jármű jellemzően konspiratív megfigyelése. Például titokban követhetik a célszemélyt. Fontos tudnivaló, hogy eközben törvényeket is megszeghetnek, így a KRESZ-t is. Titkos akció közben akár be is törhetnek, vagy leszoríthatják a célszemély autóját az útról, ám vétlen személy testi épségét és életét nem veszélyeztethetik. A csobánkai elágazónál pedig ezt tették.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!