„Egy boldog nyugdíjas vagyok” – Jászdózsáért Kitüntető Címet kapott a faluból származó klasszis

– Életemben először vagyok díszvendég, és nagyon megtisztelőnek érzem – ezt Bodonyi Béla mondta hétvégén, a XXVII. Jász Világtalálkozónak helyet adó Jászdózsán. Márpedig ha ő mondja, az nem kis dolog, elvégre neki eddig is lett volna miért díszvendégeskednie. A Budapest Honvéd egykori klasszis támadójaként járt világbajnokságon, a hetvenes-nyolcvanas években a magyar válogatott erőssége volt, majd Svájcban sikeres civil pályát futott be. Most hétvégén pedig a Jászdózsáért Kitüntető Címet vehette át. A falu szülöttével az ugyancsak dózsai kötődésű Szabó Bea, a Ridikül főszerkesztője beszélgetett a helyszínen.

Bodonyi Béla 1956-ban született, paraszti családba. Porontyként, hacsak lehetett, focizott környékbeli társaival, sosem unatkoztak, mindig feltalálták magukat, emiatt boldog gyerekkora volt. Az Öcsi ragadványnevet – mint mondta – nem Puskás után kapta, egyszerűen ő volt a legkisebb a családban.

– tette hozzá.

Ez évből származik egy másik mérföldkő Öcsi életéből, mikor is felesége, Vera „meggondolatlanul igent mondott” neki. Lánykéréséről egyébként a honvédos társaknak köszönhetően túlzó legendák maradtak fenn. Például, hogy még a kerítésen túlra is csirkecombokat dobáltak. – Mindebből annyi igaz, hogy akkoriban még a hagyományos leánykérés volt szokásban Jászdózsán, ennek rendje és módja szerint végigvonultunk a falun, enni- és innivalóval kínáltuk a falu népét. De nem reptettünk sült csirkéket a kívül rekedt nézőknek – emlékezett nevetve a történtekre.

Bodonyi részt vett 1982-ben a spanyolországi világbajnokságon, a Mészöly Kálmán vezette válogatott tagjaként. Balszerencséjére azonban csak néző volt, mivel röviddel az első meccs előtt bokasérülést szenvedett. – Már ott voltunk Alicantéban. Kimentünk egy laza játékra, és egy homokos részen kifordult a bokám. Ha továbbjutunk a csoportból, már százszázalékos lettem volna – vélekedett.

A magyarok ugyan 10–1-es vb-rekorddal kiütötték Salvadort, ám Argentína az ifjú Maradona vezérletével 4–1-re verte a magyarokat, a Belgium elleni 1–1 pedig a búcsút jelentette Bodonyiéknak.

Az 1986-os világbajnokságra pedig már nem utazhatott el. Noha végigjátszotta a selejtezőket, egy bokaszalag-szakadás miatt lemaradt a tornáról, és később a válogatottba sem tudta beverekedni magát. Ez nagyon rosszul érintette, de szerinte benne van egy sportoló életében.

Mint mesélte, családjával már régóta Svájcban él. Még játékospályafutása végén igazolt az alpesi országba, és ott is telepedtek le. Megadatott neki az is, ami nem sok labdarúgónak: a svájci harmadosztályban egy csapatban játszhatott fiával. Az FC Bulle együttesével egyébként még tett egy csodát Svájcban. Az akkor 12 ezer lelkes kisváros csapatával feljutottak az első osztályba, a Luzern elleni döntő meccsen – ki más?! – Bodonyi két góljával nyertek. Visszavonulása után edzősködött, mellette papírboltban, biztosítósként, kereskedőként is dolgozott, ma pedig „nyugdíjasként tengeti napjait”.

– Nem úszkálunk a javakban, de van egy normális egzisztenciánk, van két unokánk, két kislány. Bár a feleségem néha megcifrázza a dolgokat, egy kiegyensúlyozott és boldog „nyugger” vagyok – fogalmazott. És bár Svájcot otthonának érzi, de nem váltak svájcivá, magyarok maradtak, az állampolgárságot sem vették fel.

– emelte ki.