Ötven év után hagyta el a küzdőteret a túrkevei Kiss Kálmán

– Lehetne, hogy mindenkit megemlítsek a cikkben? Úgy szeretném, ha minden tehetséges gyerekem, tanítványom, a munkámat segítő munkatársam nevét felsorolhatnám – fogadott a teljesíthetetlen kéréssel Kiss Kálmán.

Mivel olyan sokan fordultak meg a közelmúltban nyugdíjba vonuló birkózóedző keze alatt, hogyha mindegyikük nevét felsorolnánk, akkor cikket sem kellene írni. Talán nem veszik zokon a tanítványok, ha a teljesség igényével nem tudjuk őket „listázni”, és biztosan örömmel fogadják azokat a sorokat is, melyek odaadó trénerükről íródnak.

Több mint ötven esztendeig forrt össze a túrkevei birkózósport a hetvenöt esztendős Kiss Kálmán nevével, 1969-től 2021-ig szülőváro­sában dolgozott trénerként, ő volt a Túrkeve VSE birkózó-szakosztályának edzője, majd mesteredzője.

– Túrkevén születtem, majd a szakmunkásvizsga után Budapesten dolgoztam. Tizenhét esztendős koromban kezdtem el a sportot, ifjúsági birkózóként kerültem a Ferencvároshoz – mesélt a kezdetekről Kálmán. Első edzői dr. Papp László és idősebb Gáspár Tamás voltak. Időközben behívták katonának Kalocsára, a katonai évei alatt ott birkózott, 1962-től 1967-ig volt a Ferencváros versenyzője, majd az MTK-hoz igazolt át. 1969-ben megnősült, majd két gyermeke született.

– A feleségem is túrkevei volt, hazaköltöztünk. Akkor Sallai Károly volt az edző Túrkevén, amikor átadta a kulcsokat nekem, azt mondta: hogyha úgy gondolom, folytassam, de nem voltak nagy remények, hiszen alig voltak akkoriban edzések – emlékezett vissza.

Nos, Kiss Kálmán rácáfolt mindenre, ugyanis élt azzal a kis lehetőséggel, és rövid időn belül a megye, az ország egyik legerősebb birkózószakosztályát hozta létre. A több mint ötven év alatt igen neves és eredményes birkózókat nevelt ki, sokan kerültek fővárosi szakosztályokba, főleg a Ferencvárosba, és nemzetközi szinten is eredményeket produkáltak a birkózói.

– Nem volt pedig akkoriban egyszerű a helyzet. Egy fűtetlen edzőteremben edzettünk, mégis egyre több fiatal érdeklődött. Még lányok is voltak, közülük is sokan jól szerepeltek. Úttörő- és diákolimpiákra jártunk velük is, voltak, akik több érmet is nyertek. Persze olyanok is voltak, akik egyszer, kétszer jöttek el edzésre. Nem lehet mindenki tehetséges, kitartó és eredményes. Összességében, ha azt kérdezi, hány fiatal fordult meg az edzőteremben az én kezem alatt, számolnom kell... Évente negyvenen biztosan voltak, de senkit sem akarnék kihagyni, így nem is számolom – mondta.

Persze voltak nagyon eredményes, kiemelkedő tanítványai.

Ők Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon bizonyítottak, magyar bajnoki címekkel büszkélkedhetnek, van olimpikon is közöttük.

És többen közülük aktív pályafutásuk után versenyedzők, versenybírók lettek. Kiss Kálmán helyben is saját nevelésű edzőkkel dolgozott együtt, a stafétabotot is egyiküknek, Juhász Józsefnek adta át, ő folytatja a legendás birkózó által megkezdett munkát.

– Egyszer abba kell hagyni! Őszintén remélem, hogy az utódom, utódaim is hasonló lelkesedéssel dolgoznak a sikerekért. Én nagyon bízom bennük – tette hozzá.

Unokáját nem vonzza a sportág

Kiss Kálmán sok birkózót nevelt ki az évtizedek során, viszont mint mondja, családjában nincs utánpótlás.

– Feleségemmel és két fiammal éltünk a városban. A feleségem nyolc évvel ezelőtt meghalt, most az élettársammal vagyunk ketten. A fiaim nem itt élnek. Egyikük Mezőtúron, másikuk pedig Veszprémben telepedett le, ott lakik a családjával. Egy lányunokám van, belőle valószínűleg nem lesz birkózó – mesélte mosolyogva. Ellenben rengeteg tanítványa öregbíti a sportág hírnevét, Kiss Kálmán mindig szívesen beszél róluk.

– Összefoglalhatná őket egy könyvben – mondtuk neki búcsúzóul. – Hát igen, csak attól félnék, hogy abból is kimaradna valaki, amit nem szeretnék – tette hozzá.