Szolnok

2024.07.11. 14:00

Japán templomokat tölt meg a magyar művészek hangja

Somogyi Anita énekművész és Kuzma Levente orgonaművész másfél hetes japán turnéra indul a napokban. Négy ázsiai keresztény templomban adnak elő kortárs magyar zenéket, a repertoárba bekerült Kodály, Bartók valamint Bach és Mozart is.

Pakainé Pusztai Nóra

Húsz éve koncertezik együtt Somogyi Anita énekművész és Kuzma Levente orgonaművész. A páros 4 állomásos japán turnéra indul hamarosan.

Somogyi Anita, Kuzma Levente, japán turné
Somogyi Anita énekművész és Kuzma Levente orgonaművész japán turnéra indul
Forrás: Beküldött fotó

– A Magyar Művészeti Akadémia felkérésére kezdtünk a szervezésbe, a turné a pandémia miatt tolódott, de már útra készek vagyunk – mondta Somogyi Anita.

A magyar kortárs zene mellett Kodály, Bartók, Bach és Mozart is bekerült a repertoárba.

– Célunk, hogy a most élő magyar zeneszerzők műveit minél több kontinensre eljuttassuk, a japánok nyitottak erre – emelte ki. Hozzátette, sok helyen felléptek már, a koncertsorozatra a szokásos módon készültek, a meglévő repertoárból válogattak. A nagy útnak hétfőn vágnak neki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!