Készen áll az új kihívásra a szolnoki színművész, Romániában vállal rendezést

Sorin Militaru közel húsz esztendeje visszatérő vendégdirektora a Szigligetinek. Legutóbb a Szín-Mű-Hely tavalyi repertoárjában hangos sikerrel futó, az élénk érdeklődésre való tekintettel az idei évadra is áthozott Az öldöklés istenét dirigálta. A román rendező a nagyszínpadon ovációval vitte már színre Örkény Macskajátékát (Almási Évával, Sebestyén Évával, Egri Mártával és Császár Gyöngyivel), míg a „szobában” a Ketten egyedüllel, az Übü királlyal és az Elnöknőkkel alkotott maradandót. Militaru – tiszteletbeli szolnokiként és felkent szigligetisként – majdhogynem otthon érezheti magát a jászkunsági megyeszékhelyen, és annak helyi teátrumában, így vélhetően „Csínos” Molnár Lászlóval is jó munkakapcsolatot alakított ki. 

– Az öldöklés istene szolnoki sikere is a remek munkafolyamaton alapszik. Ha a rendező és a darab szereplői értik egymást, a színpadra állított munkájuk által egy nyelvet beszélnek, akkor a várt eredmény nem marad el. Jómagam már az első próbák után éreztem a Sorin és köztem létrejött szakmai összhangot, tudta, hogy rendezek is, így közös gondolkodásunk egyik eredménye lett, hogy az ő közvetítésével meghívott vendégrendezésre a Teatrul Dramatic „Ion D. Sîrbu” petrozsényi színház. Annyira megtisztelő, de közben meghökkentő is volt a felkérés, hogy nem mondhattam nemet a számomra is jelentős kihívásra – beszélt hírportálunknak az előzményekről Molnár László.

– A román színháztól az az ajánlat érkezett, hogy egy általam kiválasztott magyar darabbal a román közönségnek mutassuk be a magyar vígjátékot, a magyar humort. Nem vettem tréfára a dolgot, szerény történelmi ismereteim dacára feltettem magamnak a kérdést, vajon van-e létjogosultsága egy, a nemzetközi híradások által hírhedtté vált Zsil-völgyi bányászvárosban a magyar humornak. No, de mindegy is, vágjunk bele, mondtam magamnak. Eleinte bizonyos voltam benne, hogy Schwajda György egyik művét állítom az ottani színpadra. A rátóti legényanyában gondolkodtam, de az igen sokszereplős, ezért ezt a lehetőséget elvetettem. Schwajdát íróként és rendezőként is nagyon szeretem, sokat dolgoztunk együtt, tehát nála kutakodtam tovább, végül így találtam rá a Csodára – mondta.

– Nem beszélek románul, ezért tolmács közvetítésével ismerkedtünk össze. A társulatnak egyébként csak egyetlen magyar nemzetiségű tagja van, viszont ő nem lesz szereplője a darabnak. Három napig tartózkodtam odakint, személyesen is bemutatkoztunk egymásnak, beszélgettünk, szerepet osztottam, majd hazajöttem. A művet az „orizsinál” felfogásban állítom színre, nem gondolkozom újításban, valamiféle modernizálásban, hiszen az eredeti írói mondanivaló ma is időszerű, reményeim szerint a román közönség felé is érthető lesz az áthallása – hangoztatta Molnár László.

Aki egyébiránt arról is szólt, hogy Szolnokon miként számol el két hónapos távol­létével.

– Idehaza, hál’ Istennek, egyelőre sok az elfoglaltságom, több darabban is részt veszek, és egyéb fellépéseim is szép számmal akadnak. Ezúton is szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjak a szolnoki színházvezetésnek, miszerint úgy szervezték a műsorrendet, hogy a két darab (a nagyszínpadi Liliomfi, majd pedig az Egy lócsiszár virágvasárnapja), melyekben szerepelek, között üresjáratot biztosítottak számomra. És hát sajnálatosan ez idő tájra esik a takarékossági intézkedések miatti színházi üzemszünet eleje is. Ezáltal no­vember közepe és január közepe között Romániában leszek úgy, hogy csak karácsonyra, néhány napra jövök haza a szeretteimhez. Már most érzem, hogy a hiányuk lelkileg nagyon megvisel majd. Petrozsényben, egy ideiglenes szolgálati lakásban lesz a szállásom, de a legtöbb időt a teátrum épületében, munkával szeretném eltölteni – vázolta fel a közeljövőben rá váró kihívásokat a Zsil-völgyi színház vendégrendezője.