Mészáros István három emberdrámában szerepel a szolnoki Szín-Mű-Hely darabjában

„Ember, ember, ember; Pulcher háromszor” a címe annak a háromfelvonásos, de mindössze egyórás, egyszemélyes darabnak, amelynek főszereplője a szolnoki teátrum régi motorosa, a szolnoki színházlátogatók egyik kedvenc művésze, Mészáros István. Ha valaki azért venne jegyet az előadásra, mert a kamara kényelmes nézőtéri székéből óhajtaná kikacagni Pulcher újabb csetlését-botlását, nos, ebből a szempontból csalódni fog. 

A kikapcsolódásra szánt szórakozása azonban mégsem maradna el. Csakhogy Mészáros ezúttal nem egy örökké kedélyes Svejket, Froscht, vagy Pixi grófot játszik. S bár előadásonként is akadnak nézők, akik helyenként össznevetést igyekeznek kicsikarni a nagyérdeműből, amely azonban ezúttal szerencsésen magába fojtja a megmosolyogtató pulcheri megnyilvánulásokat.

Nem szégyen, de e darabnak olyan a kisszínházi atmoszférája, hogy nem érdem hangosan kuncogni a kisember esendőségén.

Mert az együttérzés nem igazán engedi. A lesajnált és kinevetett alakok megformálása a színjátszóktól rendkívüli precizitást, humorintelligenciát igényel, hiszen a mulatságosnak tűnő megnyilvánulás mögött láttatni kell az önhibáján kívül sajnálatra méltó embert is. 

A Nyúl Bélákat csak a leghatalmasabb „kicsik” tudják hitelesen megjeleníteni. A régi, legendás elődök közül olyanok, mint Szabó Ernő, Salamon Béla vagy Kabos Gyula. Esetünkben Pulcher a drámai entellektüel tréfamester. Ő formálja meg az ember által szánalmassá leminősített embert. Egy ültő helyünkben három formájában is. A háromrészes monodrámát a szolnoki nagy- és kisszínpadon színészként, rendezőként és íróként is megforduló Verebes István jegyzi direktorként. 

A műsorfüzet tanúsága szerint azért e három rövid etűdöt választotta ki, s gyúrta eggyé, mert: „Mind a három szerző ismeri az ember legizgalmasabb titkait, és alkalmat ad annak megrendítő sejtetésére. Az első „ember” a háromból Csehov Nyuhinja, a zsarnok felesége által eltiport férj. A dohányzás ártalmairól című monodrámában a szánalmas főhős a neje távollétében a szomorú életéről vall. Miközben sajnálkozunk Nyuhin töpörödő mivoltával, ugyanakkor érezzük, hogy másképpen is élhetne.

Például, ha venne erőt magán, és ellenállna erős akaratú asszonya rigolyáinak. 

A második „ember” O’Neill Az éjszakai portás című színdarabjának Erie Smithsze, aki pennsylvániai szülőhelyéről kapta ragadványnevét, s aki tizennyolc évesen elszökött sárfészek otthonából, hogy New Yorkban legyen valaki, de érett korára csak annyira telik neki, hogy a West Side mellékutcáinak olcsó, poros szállóiban bérvendégként tengeti életét. A Nagy Almában él, de a társadalom peremén. Abban a városban, amely sohasem alszik. Az éjszakai portások biztosan nem. Velük beszélget éjjelente Erie, talán mert ők az egyetlenek, akik megadják neki a tiszteletet és a figyelmet. A tiszteletet azzal, hogy hivatali kötelességből Misternek és Smithsznek, így Mr. Smithsznek szólítják a bőbeszédű szállóvendéget. A figyelmet pedig azzal, hogy éjszakai műszakosként nem tudnak elmenekülni a szájhős szűnni nem akaró fecsegései elől. Amelyből egyébiránt megtudhatunk valamit Erie „alászállásának” okairól is. 

Pulcher harmadik „ember”-szerepe az a férfi, aki virágot hord a szájában. Pirandellótól. Aki átlagemberként elsuhan az élet szépségei mellett, alatt, fölött, s amikor tudomást vesz halandóságáról, mert hírt kap a végzetének közeledtéről, az élet legapróbb elemei, legparányibb részletei, kicsiny történései mind, mind értelmet nyernek a számára. Egy ember három ember bőrében. Dráma ez a javából. Köszönjük a csodás estét Mészáros Istvánnak, az önmagát alakító Madarasi Ibolya öltöztetőnek és Rimó­czi Mónika jeleneteken átsegítő zongorajátékának.