2021.09.26. 06:58
Remek tragikomédiával nyitotta az új évadot a Szigligeti Színház
Negyvenhat évvel azután, hogy a szolnoki teátrumban megtalálták, a most ősszel induló új évadban ismét kulcsot keresnek a Szigligetiben. A Balázs Pétertől elbúcsúzó, Barabás Botonddal beköszönő, a jövő évig továbbra is az Aba-Novák Agórában vendégeskedő színház a Szolnokhoz ezer szállal kötődő Örkény István egyik remekét – elsőként a szezonban – bemutatva húzta fel a függönyt a nézők előtt.
Mindannyian magunkra ismerhetünk a darab szereplőinek karaktereiben
Forrás: Szigligeti Színház
„Szolnoki” darabbal nyitotta legfrissebb évadát az új színházvezetés az ideiglenes helyén.
Örkény István nem idegenként, hanem egy hajdan itt élt polgárcsalád visszatérő tagjaként köszönt be a városba.
A Tóték szolnoki, 69-es színpadra vitele után 71-ben a Macskajátékot, majd 75-ben a Kulcskeresőket mutatta be a Szigligeti, egyaránt Székely Gábor rendezésében. A két előbbi mű sikere okán, az apátsági alapító oklevélben kilencszáz éve először megemlített város aktuális tanácsa Örkényt bízza meg, vessen papírra egy újabb remeket a jubileumra.
Az író ereiben szolnoki vér is csörgedezik, apai nagyapja (Lipót), majd a Lenin-fiúk keze által 1919-ben mártírhalált halt nagybátyja (Nándor) vezette, a Baross út és Ostor utca kereszteződésében ma is álló házban működő likőrgyár és szesznagykereskedés az Ösztreicher családé volt. A gyermek István, miután az ő édesapja korábban Pestre költözött, több nyarat „vidéken”, Szolnokon, a papánál töltött. Írói vénájából is olykor kigördül parányi szolnoki emlékcsepp: a Macskajátékban Orbánné az itteni Holt-Tiszáról és a cukorgyári lakótelepről képzeleg... Ilyen előélet után ki ne tartotta volna Örkény Istvánt szolnokinak, illetve a Szigligeti házi írójának?
A 1975-ös Kulcskeresőknek jóval több és mélyebb mondanivalója volt, mint a mainak.
Az ‘56-os forradalomban erős szellemi és lelki aktivitással részt vevő Örkény – még ha később Kádárék látszólag meg is bocsátottak neki – a lelkesedés utáni kiábrándultságban élő, a minden tekintetben határok közé szorított honfitársai, a panelrengetegek közé zsúfolt „lakótársai” szorongásaira utal művében.
Mindenki a kiutat kutatja, mindenki a helyzet és saját helyzete kulcsát keresi.
„Ide csak bejönni lehet, kimenni már nem!” – jegyzi meg Benedek. A darab szűk térbe rekedt szereplői a kiúttalanságuk miatt alkohollal oltják szorongásukat, miközben mind a klausztrofóbiás őrület határán agyalnak a kitörésen, de minduntalan zárt ajtóba ütköznek.
Egyvalaki higgadt, a saját és mások beszűkült világába is akadálytalanul ki-bekószáló, némileg zizzent Bolyongó.
Nem mondhatni, hogy teljesen elment az esze, sőt! Attól okosabb sorstársainál, hogy tekervényeit a „minden rosszban van valami jó” globális bölcselet mentén hasznosítja. Nem megérteti a panellakásba szorult, a darab végére leginkább zárt osztállyá átrendezett szobatársaival, hogy fogadják el a helyzetet, kvázi ezt a beteges rendszert, hanem, elkerültetve végzetüket, fogadatlan illuzionistaként elhiteti közönségével, hogy a kudarc a siker, hogy a bukott a hős, és hogy nem az a hülye, akit az ideiglenes felsőbbrendűség annak tart. A Bolyongó egyszemélyes kampánya arról szólt ’75-ben, nyugodjunk meg, a világ fordított, a feje tetején áll, a valóság mindennek az ellenkezője. Vagy nem.
Csiszár Imre rendező elővette, de nem porolta le a darabot. Egyetlen megmagyarázhatatlan jelzése az újratervezésnél Bobby McFerrin több szituációban felhangzó „Ne aggódj, légy boldog” című slágere (akkor inkább a Halott pénztől a Több türelem zenéje – a szerző). Az író abszurdjait egyébiránt valóban képtelenség lenne átdolgozni, azokat csakis eredetiben, „örkényiül” lehet közreadni.
Napjaink szolnoki Kulcskeresőjében azonban így is találunk aktualitásokat, mindannyian magunkra ismerhetünk, mégpedig a szereplők karaktereiben. Széles Tamást (Bolyongó) újra élmény filozófusként viszontlátni. Mihályfi Balázs (Fóris) játéka nélkül nem lenne e kulcsot kereső abszurdnak humora. Molnár Nikolettet (Nelli) eleinte nehéz anyaként értelmezni, de ebben a szerepben is hamar elkergeti a kétségeket. Molnár László (Benedek) ha az kell, a szerszámosládájában, ha pedig az, hát a hátán viszi a darabot. Radó Denise (Erika) izgatott szomszédasszonya rendre készenléti üzemmódban az előadás feszültségmegtartójaként szolgál. Pertics Villő (Katinka) színműhelyes–bakaruhás Jakab Vilmájának tündöklése még elhomályosítja a kulcskereső, lázadó kamaszlányét, de a fiatal művésznő színészi képességeinek csillogása ezúttal is fel-felvillan.
Ha rám hallgatnak, megnézik a darabot, és magukra találnak a szerepekben. Jaaa, és keressék a kulcsot!