Tiszaroffról indult a világszerte ismert vak zongoraművész

Rédai József Tiszaroffon született 1941-ben, és ott is élt tízéves koráig. Volt egy kis látásmaradványa, így tanulmányait normál iskolában kezdte, de ez igen küzdelmesnek bizonyult.

– Édesanyám hordott orvosokhoz, végül egy debreceni professzor vetette fel, hogy létezik a Vakok Iskolája, sürgősen el kell oda vinni engem. A negyedik osztályt már itt kezdtem, és itt ismerkedtem meg a hegedűvel és a zongorával, végül a zongorát választottam – mesélte a művész.

– Innen, az intézetből felvételiztem Budapesten az egyes körzeti zeneiskolába, majd onnan a konzervatóriumba, azaz a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolába és Zenegimnáziumba, ahol 1961-ben érettségiztem le. Aztán 1962-ben jelentkeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, föl is vettek, bár ez nem volt olyan egyszerű. Nem a pontszámom miatt. Annak idején mi voltunk az utolsó olyan évfolyam, ahol a minisztérium garantálta az állást azoknak, akiket felvettek. Esetemben ezt azért annyira nem akarták… Végül a Vakok Szövetsége garantálta, hogy szereznek majd nekem egy állást.

Erre végül nem került sor, amint 1967-ben lediplomázott, lehetőséget kapott külföldi tanulásra, Grazban, ahol az ismert művész, Farnadi Edit tanítványa volt. Két év kint tartózkodás után munkát is kapott, zongorát, később hallásgyakorlatot, összhangzattant tanított egy kisvárosi zeneiskolában. Grazban nem tartottak tőle, hogy vaksága akadályozná a munkában…

– Ausztriában éltem tizenkét évig, tíz évig tanítottam, nem is kerestem más lehetőséget. Svájcba is csak családi okokból kerültem, az első feleségem oda való volt. 1979-ben települtem át, azóta itt élek – idézte fel a zongorista. – A második feleségemmel – annak ellenére, hogy svájci – Budapesten ismerkedtem meg. Svájcban egy Bern melletti, Worb nevű kisváros zeneiskolájában tanítottam, magánórákat ma is adok, de többfelé kaptam koncertlehetőséget, és rádiófelvételek is készültek játékomról. Koncerteztem már annak idején a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, a Kárpátalján többfelé, magyar ismerősök révén.

– Ausztriában is persze, hiszen ott éltem, majd Svájcban, Franciaországban, Németországban. Ezek voltak a fő helyek, de öt-hat éve Csehországban, Prágában is felléptem. Úgy évente Magyarországra is ellátogatunk. Szolnokon is játszottam már, az Ádám Jenő Zeneiskolában.

Mint mondta, mostanában már kevesebbet koncertezik, hiszen már mindketten nyugdíjasok, de még bírná, kevesebb viszont a lehetőség is. A legutóbbi télen például Costa Ricában csillogtatta meg tudását…

Tiszaroffra is visszalátogat néha. Feleségének is megmutatta már a szobát, ahol született. Unokahúga pedig Szolnokon lakik. Így megamaradt a kötődés a megyéhez. Ha hívják, szívesen jön koncertezni is.

A művész néhány nappal ezelőtti, szolnoki koncertjéről itt nézegethet fotókat.

Áthidalhatók a zenei akadályok

Vakként persze ő is küzdött kihívásokkal. Elég csak egy zenemű betanulására gondolni, hiszen nem nézheti játék közben a kottát. Létezik számukra pontírás alapú Braille-kotta, de ugye, a kezeire szükség van a játékban, így egy-egy darabot meg kellett először kívülről tanulnia. Olyan is megesett, hogy a karmester azt mondta, nem tartja lehetségesnek, hogy ő egy vak szólistával tud játszani. Pedig vakként sem reménytelen a helyzet! József elárulta, ő azt is hallja, ha a karmester egy lélegzetet vesz, vagy egy felütést ad…