Fotókkal frissítve

3 órája

Halálos tűz Kunszenten: leszakadt a hálószoba mennyezete

Vasárnap reggel kigyulladt egy lakóház Kunszentmártonban. A romok átvizsgálása után derült ki, hogy az eset tragédiával végződött.

Szoljon.hu

Halálos tűz Kunszentmártonban: tragédiával végződött az eset

Fotó: Donka Ferenc

Frissítés - 11:11

Információink szerint egy egyedül élő 64 éves férfi vesztette életét a tűzben. Egy utcabeli nő elmondta, hogy fél 5 körül vették észre a tüzet és hívták a 112-es számot. Ismerték az ott élő 64 éves férfit, aki rokkantkocsival járt.

Korábban írtuk:

Ahogy arról korábban beszámoltunk, vasárnap hajnalban érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Kunszentmártonban kigyulladt egy családi ház. Két járművel vonultak a tűzoltók a Bercsényi utcába, ahol egy ötven négyzetméteres családi ház égett. A tűzoltók a lángokat fél óra alatt megfékezték, az épületből két gázpalackot kivittek. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a tűz miatt a hálószobában a födém leszakadt, az ott élő középkorú férfi megégett holttestét a romok átvizsgálását követően találták meg. A tűz okát tűzvizsgálati eljárás tárja majd fel.

Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője kiemelte, a fűtési szezonban több lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, mivel a hideg időben az emberek többet tartózkodnak otthon. Az elektromos eszközök használata, a főzés és a fűtés is tűzhöz vezethet, ha nem vagyunk elég körültekintőek. A tragédiák és nagyobb tüzek megelőzése érdekében a legjobb megoldás, ha beszerzünk egy füstérzékelőt, amely a tűz keletkezésekor azonnal jelez, így még van időnk cselekedni.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában