Eljárás

2022.07.11. 16:52

Egy autó, két elkövető, két bűncselekmény – furcsa esetben intézkedtek a szolnoki rendőrök

A sofőr és az utas ellen is büntetőeljárást kezdeményeztek a szolnoki rendőrök egy közúti közlekedési balesetnél.

Szoljon.hu

Forrás: Police.hu

Két szolnoki lakos autózott július tizedikén este Szolnok belterületén. Az anyósülésen helyet foglaló utas egyszer csak hirtelen jobbra rántotta a kormányt, miután észrevett egy másik járművet. Az irányváltás miatt az autó az úttest szélén várakozó gépkocsinak ütközött. A karambolt követően a sofőr a garázsához hajtott, ahol leparkolt, majd utasával együtt visszagyalogoltak a baleset helyszínére – részletezett egy szokatlan esetet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság hírportálunknak.

Az utas elrántotta a kormányt, ezért egy parkoló autónak ütköztek
Forrás: Police.hu

A rendőrök intézkedés alá vonták a két helyi férfit, illetve alkoholszondás ellenőrzést is végeztek, mely a sofőr esetében pozitív értéket mutatott.

A Szolnoki Rendőrkapitányság az autóvezetővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség, az utassal szemben pedig közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett miatt indított eljárást.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában