Vászonra viszi érzéseit a besenyszögi festő lány

Rémálmok, traumák. Egy önarckép, a külvilágtól szigorúan, jól láthatóan elhatárolva. Egy időzavaros, kicsit elfolyó óra. Többek között ezek a képek is bekerültek Göcző Jázmin első kiállításának darabjai közé, s a különböző alkotások abban hasonlítottak, hogy akik megálltak előttük, garantáltan elgondolkodtak azok jelentésén.

 – avatott be a kiállítás helyszínén az alkotó.

– S itt van az önarckép, a természetben és ásványokkal körülvéve ábrázoltam magam. Festettem rá egy útlezáráskor használt szalagot, amivel arra utaltam, hogy ne zaklassanak. Persze ezt ésszerű határokon belül gondoltam, hiszen, bár imádom a természetet, mégsem lehet teljesen a modern környezetből kiszakadva élni – magyarázza a fiatal festő.

S mindegyik képnek megvan a maga „magyarázata”, Jázmin abban bízik, hogy a nézők is megértik, mit szeretne közvetíteni. Talán nem is annyira egyszerű, hiszen a realisztikus képek és absztrakt alkotások is megjelennek Göcző Jázmin első kiállításán. S a fiatal hölgy ecsete nyomán olykor elvont ábrázolások is feltűnnek és a spiritualitás is megjelenik a képeken. Ahogyan az elmúlás is visszaköszön néhány darabon, de mint mondja, nem azért, mert fél a haláltól. Sokkal inkább azért, mert szeret filozofálni, érdeklik a pszichológiai dolgok is. – Szeretek elgondolkodni, néha túlzottan is – teszi hozzá mosolyogva.

S hogy mikor kezdődött a művészeti érdeklődés? – Már egészen kicsi koromban érdekeltek a kreatív dolgok, elsősorban a rajzolás. A helyi művészeti iskolában kezdtem komolyabban foglalkozni a festészettel, akkoriban még a rajzolás is hangsúlyos volt, ma már szinte csak festek. Jelenleg a szolnoki Tiszapartiba járok, ahol fakultációként választottam a művészetet, a csoport tagjaival tudjuk egymást inspirálni, úgy érzem az eltelt idő alatt sokat fejlődtem. Igyekszem minél többet a festészettel foglalkozni, de nyilván az iskolai dolgok határt szabnak egyelőre – mesélte Jázmin, hozzátéve a jövőképével kapcsolatban: mindenképpen művészeti dologgal szeretne majd foglalkozni, tervei szerint tetováló lesz felnőttként.
Egyelőre marad a vászon és a festék, ha csak teheti, alkot és ahogy ő mondja: kiadja magából, s a vászonon jeleníti meg az adott lelkiállapotát. Mindez nem is mindig egyszerű. 

– Ha például egy melankólikusabb képet kezdtem el, s éppen jó kedvem van, amikor folytatom, akkor magamra kell erőltetni a rosszkedvűséget. Ez pedig, tudom, hogy nem mindig jó. Egyébként zenével is szoktam hangolódni egy adott kép elkészítéséhez, az segíteni szokott. És azt vallom, hogy a színek a legfontosabbak. Nem is az, hogy mit, nem is az, hogy milyen technikával alkotok, sokkal inkább fontos, hogy milyen színekkel dolgozom – avatott be az alkotásának kulisszatitkaiba a fiatal festő hölgy.

S azt is elárulta, hogy kellően kritikus magával festés közben. Időnként szereti átfesteni a képeket. – Az absztrakt képek például ezért jók, mert azokba bele lehet nyúlni. Ott nem kell annyira koncentrálni a pontos vonalvezetésekre, csak a színekre – tette hozzá végül.