Két belevaló nő, akik furcsa „munkakört” választottak

Száguldás, Porsche, szerelem – Cserháti Zsuzsa nyolcvanas évekbeli slágere egy kis újragondolással ma is aktuális. Bódiné Polgár Mónika életében mindenképpen.

A besenyszögi édesanya egy motoros csoport tagja. Ahogy fogalmaz: igazi „benzintyúk”, azaz olyan nő, aki mindig a motor hátulján ül, a sofőr mögött.

Mégis ő a Yellow Monkeys Motoros Baráti Kör mozgatórugója. Úgy tűnik, náluk nem számít, ki, hol utazik: elöl vagy hátul.

– Bár imádom ezeket a hangos kétkerekűeket, ritkán vezetem őket. Gyakorlatilag soha – nevet Móni, hozzátéve, ennek ellenére kapcsolata a motorokkal az „ősidőkre” nyúlik vissza.

– Vagy legalábbis az iskolás éveimre, amikor megismertem a páromat. Ő már akkor motorozott, mögötte ültem először kétkerekűn. Egyszer vásárolt egy negyvenéves, öreg Pannóniát. Csavarról csavarra haladva újította fel Pankát (ez lett a neve), azon kezdtünk el túrázni, találkozókra járni.

– Később megalakítottuk a Yellow Monkeys Motoros Baráti Kört, tizenkét fővel. Azért lett sárga majom a nevünk, mert az egyik kirakodóvásáron megláttunk egy sárga plüssmajmot. Mind közül az volt a legidétlenebb kinézetű. Ízlelgettük a gondolatot, hogy mi lenne, ha mi lennénk a sárga majmok, arra utalva, mi csak a vidámság, az önfeledt együttlét kedvéért vagyunk együtt.

Móniéknak ma már saját szervezésű rendezvényük is van, például az éppen most zajló II. Woodszög fesztivál, Besenyszögön. A rendezvény célja nem pusztán a szórakozás, sokkal inkább a sztereotípiák eloszlatása: a motorosok nem vademberek! És igenis, lehet együtt, ellentétek nélkül élnie a gyalogos-, a motoros- és az autóstársadalomnak.

– Ez a hitvallásom. Még akkor is, ha esetleg egyesek nem tartanak igazi motorosnak, mondván, „csak” egy benzintyúk vagyok. A baráti körünkben azonban ez a titulus egyenrangú a sofőri „pozícióval”, semmivel nem kevesebb. Ezért és a lelkesedésem miatt lehetek én a baráti kör legfőbb mozgatórugója, a mostani fesztivál főszervezője – mondja határozottan a fiatalasszony.

A szolnoki Csizik Renáta is mintha „kilógna” az általa vezetett nyugdíjasegyesület tagjai közül. Lévén mindösszesen harminchét éves.

– Egy pályázat révén kerültem kapcsolatba a megyei nyugdíjasok kulturális és érdekvédelmi egyesületével. Az akkor 72 éves vezetője, Deményné Adrienn megsúgta, az elnöki munka egyre nagyobb teher számára, nem tud lépést tartani az állandó szabályozás-változással.

– Én viszont fiatal vagyok, értek a pályázatokhoz is, így felajánlotta, legyek a nyugdíjasegyesület vezetője. Borzasztóan meglepődtem, de még aznap igent mondtam a meglehetősen furcsa felkérésre – meséli Renáta, aki már másfél éve áll e szervezet élén. Hangsúlyozza, remekül érzi magát az idősek gyűrűjében. Imádja a történeteiket hallgatni, szót ért a nyelvükön, tiszteli bölcsességüket.

– Úgy tapasztaltam, ők is elfogadnak engem. Hiába vagyok fiatal, hallgatnak rám, sőt, megadják az elnöknek járó tiszteletet. Presztízsnek tekintik, ha egy rendezvényen velem beszélhetnek, pedig nem az! Ez nagyon furcsa, ilyenkor mindig meghatódom… – jegyzi meg a fiatalasszony, akinek hirtelen rengeteg nagypapája és nagymamája lett.

– Néha azt érzem, túl gyors vagyok a nyugdíjasaimnak. Vannak dolgok, melyeket többször kell elmondanom, hogy mindenki megértse. Ez nekem remek fejlődési lehetőség: egy adott témát legalább megtanulok több oldalról megközelíteni – nevet az ifjú elnök.

– Többször megkérdezték tőlem, vajon meddig leszek az egyesület elnöke. Addig, amíg nyugdíjba megyek? Pont nem! Én szeretnék lenni ugyanis a legtovább e pozíciót betöltő ember. Azt hiszem, erre van esélyem – kacsint ránk Csizik Renáta.