labdarúgók egymás között

2017.09.04. 16:44

Lanzafamét választották a legjobbnak

A Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) szavazásán az olasz Davide Lanzafamét, a bajnok Budapest Honvéd támadóját választották az elmúlt idény legjobb mezőnyjátékosának.

Mezõkövesd, 2017. augusztus 19. A mezõkövesdi Farkas Dániel (b) és a kispesti Davide Lanzafame a labdarúgó OTP Bank Liga 6. fordulójában játszott Mezõkövesd Zsóry FC - Budapest Honvéd mérkõzésen Mezõkövesden 2017. augusztus 19-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Czeglédi Zsolt

A HLSZ huszonhetedik alkalommal kérte ki a profi futballisták véleményét, a jelöltek ötfős listáját volt szövetségi kapitányok, jelenlegi NB I-es és NB II-es edzők, valamint csapatkapitányok, a HLSZ tisztségviselői, volt elnökei, korábbi díjazottjai és újságírók javaslatai alapján állították össze. A jelöltekre több mint 500 futballista adta le szavazatát.

„Ez egy különleges díj számomra, hiszen a kollégáim szavaztak meg, hatalmas elismerés. Ezt a díjat a játékostársaimnak, illetve Marco Rossinak ajánlom, akik mindannyian hozzásegítettek minket a bajnoki címhez” – nyilatkozta a hétfői ünnepélyes díjátadón Lanzafame.

A kapusoknál Kovácsik Ádám, a Videoton hálóőre nyert, ugyanakkor a szezon legszebb védéséért járó Fülöp Márton-díjat a ferencvárosi Dibusz Dénes érdemelte ki. A válogatott hálóőr a díjjal járó 200 ezer forintos jutalmát további 300 ezerrel kiegészítve felajánlotta a Fülöp Márton Alapítvány javára.

A legjobb külföldön futballozó játékosnak Nikolics Nemanját látták a társak.

A tavalyi év álomcsapatába a bajnok Honvédból hárman, a második Videotonból négyen kerültek be.

A legjobb női játékos Fenyvesi Evelin (Ferencváros) lett, míg a kapusok közül Szőcs Réka (MTK) vihette haza a díjat.

A díjátadón bejelentették, hogy a HLSZ-szel karöltve megalakult a Professional Footballers Agency (PFA) játékos-közvetítő iroda, amely – ahogyan elhangzott – a tisztességen, átláthatóságon, hitelességen alapul. Az iroda célja, hogy a játékostranzakciók során a futball szervezetén belül is maradjon megfelelő anyagi forrás. Ezt úgy akarja elérni a cég, hogy az átigazolások, illetve sportszerződések megkötését követően a felmerülő költségek levonása után a fennmaradó összeget a Labdarúgó Segély Alapítvány részére juttatják el, amely segíti a nehezebb helyzetbe került futballistákat.

A díjazottak:

A legjobb kapus:

Kovácsik Ádám (Videoton FC)

A legjobb mezőnyjátékos:

Davide Lanzafame (Budapest Honvéd)

A legjobb külföldön játszó játékos:

Nikolics Nemanja (Chicago Fire)

A legjobb másodosztályban szereplő játékos:

Lovrencsics Balázs (Soroksár)

Fülöp Márton-díj (a szezon legszebb védése):

Dibusz Dénes (Ferencváros)

A legjobb női kapus:

Szőcs Réka (MTK Hungária)

A legjobb női mezőnyjátékos:

Fenyvesi Evelin (Ferencváros)

A 2016/17-es szezon csapata:

Dibusz Dénes (Ferencváros) – Loic Nego (Videoton FC), Paulo Vinícius (Videoton FC), Juhász Roland (Videoton FC), Hangya Szilveszter (Vasas) – Berecz Zsombor (Vasas), Gera Zoltán (Ferencváros), Hidi Patrik (Budapest Honvéd) – Eppel Márton (Budapest Honvéd), Davide Lanzafame (Budapest Honvéd), Danko Lazovic (Videoton FC)

(Borítókép: MTI Fotó / Czeglédi Zsolt)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!