Forró nyár, hideg fej

Az a világbajnokság, amelyről most mesélek (csak úgy…), kifejezetten jól kezdődött a magyar küldöttség számára, mivel az aranykezű masszőr, a rendkívül népszerű Kellner Ádám (Ádi bátyó) úton a franciaországi cél felé, az Olimpiai csarnoktól az Osztapenko-szoborig tartó nem túl hosszú távon könnyedén lebirkózott egy közepes rúd téliszalámit. Csak úgy, lazán, magában, kenyér nélkül, majd egy diszkrét böffentést követően hozzátette: „Szegény téli, ott búsul most magában a feneketlen bendőmben… Ráküldök egy deci páleszt, hátha attól jobb kedve lesz.”

Hát lett. De nem ám csak a bendőjének, hanem az egész díszes társaságnak, amely azon a kedves, kellemes, de már enyhén hűvös augusztusi hajnalon nekiindult a hoszszú útnak Budapesttől a francia kisvárosig, Moulins-ig, ahol az 1987-es öttusavb-t rendezték – olvasható a Mediaworks megyei lapjainak Népsport mellékletében.

Felhőtlen, időnként túláradó jókedv jellemezte a végtelennek tűnő autóbuszos utazást. A válogatott vívómestere, Gelley „Pipi” István, úszóedzője, Száll „Tóni” Antal, a pontos célzásért felelős szakembere, Illényi „Pali” Pál, a rettenthetetlen futótréner, a kegyelmet nem ismerő Kancsal „Támi” Tamás és az e sorokat jegyző vezetőedző, Buzgó „Buzega” Józsi alkotta a vidám, rettenthetetlen kompániát. (Az elitcsapat Fábián „Joel” Lászlóval, Martinek „Janó” Jánossal, Mizsér „Rizsa” Attilával, Dobi „Lujó” Lajossal, a szövetségi kapitánnyal, dr. Török „Róka” Ferenccel, illetve a lovasedzővel, Ferdinandy „Gizus” Gézával Budapestről – Párizs érintésével – repülővel utazott a helyszínre.)

Ment minden, mint a karikacsapás, menetközben jókat ettünk, ittunk, tréfálkoztunk, ugrattuk egymást, nagyokat nevettünk, egy csodás erdei panzióban, Bietigheimben töltöttük az éjszakát, így nem meglepő, hogy feltöltődve, élményekkel gazdagodva érkeztünk meg Moulins-be.

Abban az évben bucira vertük a nemzetközi mezőnyt, fantasztikus formában versenyeztek a srácok, így aztán nem meglepő, hogy bátran kimondtuk: minimális célunk a maximális, azaz két aranyérem! Még szép! Aztán, ahogyan a zseniális Rejtő Jenő fogalmazott: „Lenni nagy meglepetés…”

A nevetés könnyei viharos gyorsasággal a síráséra változtak. Az első tusában, a lovaglásban a magyar csapat – „fényévekkel” lemaradva a riválisoktól – tökutolsó lett! A győztes kanadai trió 699, a szovjeteké 659 pontot vert ránk… Innen szép nyerni – »viccelődtünk« a kollégákkal az egyik helyi búfelejtőben. Ahogyan az felénk lenni szokott, a harmadik-negyedik lágy Kronenbourg 1664 sör felhörpintése meghozta az önbizalmunkat, s addig-addig osztottunk, szoroztunk, számfejtettünk, míg kiderítettük, hogy valóban innen szép nyerni!

A második nap tusájában, a vívásban szó szerint meghülyítettük a vb mezőnyét, Fábián Laci vezérletével csapatban valamennyi ellenfelünket legyőztük, hemzsegtek a 9:0-s, 8:1-es eredmények, a 7:2 már kifejezetten szoros eredménynek számított. Megkezdtük a felzárkózást. A lövészet után már a negyedik helyen álltunk, s ekkor már felsejlett a lehetősége, hogy esetleg…

Úszásban mind a három versenyzőnk hozta a csúcsformát, az ellenfelek mosolya ekkor már nem volt őszinte. Ha nem is tudták, már sejtették… És akkor jött a mindent eldöntő futás. A körülményekről elég legyen annyi, hogy a hőmérő higanyszála napon 50 Celsius fok(!) fölé kúszott. Ráadásként a négy kilométeres terepfutás pályája minden idők legnehezebbje volt. Szokás szerint én voltam az előfutó, én mértem fel a terepet. Szöges cipőben, versenyszerűen teljesítettem a távot, amelynek első ezer métere tízből kilenc futót „megszívatott” (engem is). Mivel sunyin lejtett, a legtöbben az optimálisnál jóval magasabb tempót választottak, így aztán beledöglöttek a hátralévő három kilométerbe (én nem, mert szépen visszakocogtam a rajthoz és néhány perc pihenőt követően újrastartoltam), amely inkább emlékeztetett egy eszelős hullámvasútra, mint futópályára.

Célba érkezésem után (úgy néztem ki, mint egy frissen mosott hulla…) természetesen megosztottam tapasztalataimat Fábiánnal, Mizsérrel és Martinekkel, illetve Török „Rókával” és Kancsal „Támival”. Közösen okoskodtuk ki a taktikát, amely – szerénytelenség nélkül mondhatom – tökéletesre sikerült. A srácok végig higgadtak maradtak, a hatalmas forróságban is hideg fejjel oldották meg a feladatukat, „mellesleg” pedig kitették a szívüket a pályára. A magyar csapat lett a világbajnok, 36 ponttal megelőzte a szovjetet! Hatszázötvenkilenc pont hátrányból végül 36 pont előny lett.

Több méz már nem fért a madzagra. Csak úgy…

Karikatúra: Szalai Attila