Buzgó József rovata

2017.08.07. 16:15

A bajor medve nagy napja

Gyorsan híre ment a csarnokban, hogy Székely Zoltán tanár úr megválik imádott fegyverétől – persze csak akkor, ha valaki jól megfizeti.

A régi szép időkben, valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek elején nem volt ritka a világ legnépesebb mezőnyű vívóvilágkupa-versenyén, a férfi párbajtőrözőknek kiírt Heidenheimer Pokalon, hogy ötszáznál is többen próbáltak szerencsét.

Akkoriban nem voltak annyira szigorúak a követelmények, mint manapság, így aztán fegyvert foghatott ott boldog-boldogtalan, fű-fa-virág, kövér, sovány, handlé, vigéc, mutatványos, bőrfestő, hamiskártyás, biztosítási csaló, ügyeskedő, csempész. Szóval, bárki és akárki… Talán nem árulok el hatalmas titkot, ha elmondom, ahhoz képest, hogy akkoriban nem volt könnyű „csak úgy” kijutni nyugatra, több volt a magyar Heidenheimben, a Karl Rau Halléban, mint manapság egy NB I-es futballmeccsen.

A verseny első fordulójában minden különösebb szervezés nélkül összemérhette tudását például az aktuális világbajnokkal, Székely „Cérna” Zoltánnal egy sörhasú, hatvanéves bajor „virtuóz”, Kleine Schöne Pubi, aki alig tíz perccel a kezdés előtt vásárolta meg komplett felszerelését a csarnokban árusító Allstar cég helyes, kedves alkalmazottaitól.

A legendás pengeforgató és életművész, az ezerarcú „Cérna” halálosan komolyan vette Pubit, csúszott-mászott a páston, s amikor „nagy nehezen” bevitt egy-egy találatot, indiántáncba kezdett! A helyi szpíker pedig látva a produkciót, vette a lapot, üvöltözve hívta fel a figyelmet a világbajnok és a bajor medve öldöklő küzdelmére. A mókás kedvű „Cérna” addig-addig ügyeskedett, amíg Pubinak sikerült egy tust adnia. Abban a pillanatban felrobbant a lelátó, a publikum őrjöngött, pontosabban, fuldoklott a nevetéstől. Az asszó végén „Cérna”, ahogyan a bokszmeccseken szokta a bíró, felemelte Pubi bal karját, jelezvén, hogy valójában melyikük az igazi nyertes!

Az egyes fordulókat követően versenyzők, mesterek, szurkolók a lelátó alatti büfében gyülekeztek, dumálgattak, kávézgattak, sztoriztak, uram bocsá’, sörözgettek, a disszidensek meg bőszen dicsekedtek.

Székely „Cérna”, mint egy igazi király, egyedül ücsörgött „trónján” („A sasok egyedül, a verebek csoportban repülnek” – mondta), s várta a balekokat, akiknek eladhatta azt a párbajtőrét, amelyikkel az utolsó, a világbajnoki címet eredményező találatot adta a jó szovjet elvtársnak, Alekszandr Mozsajevnek. Gyorsan híre ment a csarnokban, hogy Székely Zoltán tanár úr megválik imádott fegyverétől – persze csak akkor, ha valaki jól megfizeti. Akadt abból a bizonyos „aranypengéből” vagy harminc darab…

„Cérna” készült az aukcióra, és a vadonatúj kosarú epéket gondosan megkalapálta, öregítette, még hitelesebbé téve őket, így valóban olyannak tűntek, mintha hatalmas adok-kapok csatákban szerezték volna „sérüléseiket”.

Jöttek is szép sorban a vevők, Zolinak mindegyikhez volt egy-két kedves szava, biztosította a vásárlókat, hogy a penge valóban világverő, majd meglátják, ha vívnak vele. Elegendő, ha megmutatják a kosár belsejét, ahova kék filctollal bele van írva: Székely Zoltán Tanár. Ettől valamennyi ellenfelük összeszarja majd magát.

Amikor már csak egyetlen eladásra szánt „igazi” vb-döntős párbajtőr árválkodott a zsákban, megérkezett „Cérna” első fordulós ellenfele, Kleine Schöne Pubi:

– Áá! Fünf zu eins! Wie geht es? Alles gut?

– Na, vigyed! Neked ingyen adom, mert fasza gyerek vagy! És ez tényleg az a párbajtőr, amelyikkel az utolsó tust adtam Clermont-Ferrand-ban! Komolyan… – tette hozzá egy huncut mosoly kíséretében Székely „Cérna”. Csak úgy…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!