A magyar könyvillusztrációk magas színvonalúak

Békés Rozi grafikussal, animációs filmkészítővel a Nullahategy készített interjút.

Amikor megbízást kap egy munkára, akkor már az elején tisztázzák, hogy mekkora lehet a gyártás büdzséje, hogy egy aranyozás, dombornyomás belefér-e? Ilyenkor harcol például a lakkozásért, a jobb papírért vagy a grafikus tények elé van állítva?

A kiadóban már az elején elmondják milyen könyvet szeretnének. Milyen jellegű lesz, kiknek, hány éveseknek szánják. Színes, vagy fekete-fehér… Nagyjából a stílusban is meg szoktunk állapodni, de van, amikor teljesen rám bízzák. Az első lépések egyike, hogy megállapodunk a méretben, formátumban. Ekkor készül egy „előtördelés”, amit már a tervezett betűvel, szövegtükörrel nyomtatnak ki, az alapján dolgozom. A vadhattyúk esetében már előre jelezték, hogy a borítón, a fekete-fehér világot aranyozással szeretnék gazdagítani. Természetesen nekem is lehetnek javaslataim, ezt mindig figyelembe veszik, de az is előfordul, hogy ők döntenek, például A vadhattyúk borítóján nem az a rajz szerepel, amit én javasoltam.

A vadhattyúk esetében azonnal összeállt a fejében ez a kora-szecessziós formavilág? Miért a jól behatárolható szecesszió lett az irány?

A stílus – mint mindig – sok vázlatozás után alakult ki. Talán az döntő volt, hogy a kiadó populáris, könnyen befogadható könyvre gondolt. Így maradtam a realisztikus, de meseszerű világnál. Egyébként nem szántam szecessziósnak. Ha jobban megnézzük, a figurák sziluettje, formája nem annyira az, inkább a ruhák és a keretek mintázata utal erre.

Andersen meséi nem csak kifejezetten gyerekeknek íródtak, így egy kicsit szabadabb kifejezési formát lehetett választani.

Tehát nem volt tudatos, de szabad, hullámzó vonalvezetésre törekedtem. Ezt a „hullámzást” pedig a hattyúk csodálatos formája, kiterjesztett szárnyuk tollazatának ritmusa inspirálta.

Nem tartottak attól, hogy a fekete-fehér illusztrációk és a kevésbé „cuki” formavilág nehezen értékesíthetővé teszi ezt a művészileg szépen megformált alkotást?

A könyv jellegét a kiadó határozta meg, ez is az ő kérésük volt, aminek nagyon örültem. Az illusztráció eredetileg fekete-fehér rajzot jelentett, és ha belegondolunk, a formák, a szituációk „hozzák”, vagy sejtetik a színeket is. Így nekem csak a rajzra kellett koncentrálnom. Egyébként a nemzetközi könyvpiacon ez a világ évek óta nagy sikerrel van jelen, most kifejezetten divatos.

A hatvanas évek Grimm-féle illusztrációi között (és más mesekönyvekben is) vannak olyan nívós képek, amelyek bizonyos szempontból félelmetesek is egyben. Ügyel arra alkotás közben, hogy majd a gyerekek ne ijedjenek meg a boszorkány vagy a rossz ember vagy a félelmetes erdő ábrázolásától?

Itt nem volt olyan jelenet ugyan, de természetesen ezt mindig figyelembe vesszük. Szerintem ezen a téren még mindig vezet Walt Disney Hófehérke című rajzfilmjének boszorkánya. 5-6 éves lehettem, amikor láttam, és annyira megijedtem, hogy lebuktam a szék alá. Mi még nem voltunk annyira „edzettek” ezen a téren, mint a mai gyerekek.

Bódy Gábor filmjeiben is dolgozott grafikusként. Esetleg tervezett underground koncertplakátokat is? Hatott önre a hetvenes évek végi new wave ifjúsági szubkultúra?

Bódy Gáborral jó volt együtt dolgozni, nagyon inspirált. A Krétakör tévéfilmhez Soós Gyuri grafikussal festettünk „kínai” paravánokat, a Mozgástanulmányokban a jelenetek grafikáját terveztem és rajzoltam, a Nárcisz és Psychében a költő írását „jelenítettem meg” és rajzokat készítettem. Itt említem meg hogy a Kieselbach Galéria nemrég megjelent Pokoli aranykor című könyvében sok Soós Gyuri plakátot és rajzot lehet látni. Plakátokat nem terveztem, de a ’70-es, ’80-as években nagy élet volt, bulikra, koncertekre jártunk. Még ma is tudom néhány szám szövegét. Sok minden hatott rám akkor, de nem annyira a rock, inkább a képzőművészet, csoportok, filmek, események, perfomanszok… A komolyzenét jobban szeretem, és érdekeltek a kortárs magyar zenei törekvések, például a 180-as Csoport, az Új Zenei Stúdió.

A Villamos című filmjéhez simán el tudnék képzelni egy kortárs zenekar videó klipjét. Vannak esetleg populáris regiszterben fogant klipjei?

Érdekes gondolat, de ennek a filmnek nem lett folytatása, bár még sok tervem van…

Meglepően sokféle képi megszólalásra képes. Könnyen rááll a keze egy másféle karakterológiára?

Amit én csinálok, az alkalmazott grafika, így szórakoztató a stílusokat váltogatni. Természetesen ezt a szöveg határozza meg elsősorban. Mindig „be kell melegíteni”, sokat rajzolok. Úgy szoktam magamat hívni: vonal-húzkodó kisiparos (nevet).

A vadhattyúk szép könyvtárgy. Készül a könyvnek nemzetközi mutációja? Vannak olyan illusztrációk, amelyekre itthon egyfajta vizuális szocializáció miatt (pl. olvasókönyvek, diafilmek) nálunk népszerűek, de külföldön nem „működik” az a képi nyelv?

Hogy a nemzetközi piacon is megjelenik-e, ez külföldi megrendelőktől is függ. Nemzetközi könyvvásárokat járva, nagy kiadókat figyelemmel kísérve azt tapasztalom, hogy nálunk más is lehet sikeres.

A magyar könyvillusztrációk magas színvonalúak és jó, hogy vannak olyan könyvek, amelyek csak nekünk szólnak.

Gondoljunk csak a Lukáts Kató rajzolta Gőgös Gúnár Gedeonra (amely azóta is egyike a legtöbbet kiadott magyar gyerekkönyveknek), vagy a kitűnően megfestett diafilmekre a ’60-as évekből.

Vannak rajzai, amelyeknek a színezése vonalvezetése beidézi az artisztikusabb, ötvenes évek előtti divatrajzok világát. Melyek azok a vizuális inspirációk, amelyek talán nem feltétlen jutnának eszünkbe a rajzairól…

Sok alkotó és irányzat inspirál: a képzőművészet nagy rajzolóin kívül a japán fametszetek, Toulouse Lautrec, Egon Schiele, az orosz avantgárd, az art deco, a Wiener Werkstatte a Bauhaus, Andy Warhol rajzai és számos illusztrátor… Nagy kedvencem még az Amerikában élő Bányai István.

Milyen könyves munkán dolgozik?

Sok saját tervem van, jó lenne ezekre több időt fordítani. A Scolar kiadóval tervezzük az Alice Csodaországban-t, amihez már vannak korábban készült rajzaim, így az egyik régi tervem valóra válna!

Képek: Nullahategy / Békés Rozi archív