Talán a dédunokája követi a pályáján Bálint gazdát

Bálint gazda még alázatosabbnak tartja magát, amióta megkapta ezt az elismerést. Sokat tartózkodik az otthonában, mostanában Ho­ra­tius foglalkoztatja. Nyolc évig tanult latint, el tudja olvasni és megérti a gondolatait.

„A sikereim felét a feleségemnek köszönhetem”

„Szerencsém van, nagy, összetartó családom van, és ezt fontosnak tartom. Az életem szép, békés, kiegyensúlyozott kulturált családban kezdődött, ami 18 évig tartott, azután kiszakadtam onnan.

Nem lehet azt mondani, hogy nyugodt öregségbe jutottam, hisz 100 éves koromig dolgoztam, és továbbra is szeretnék, ha az egészségem megengedi. Beláttam, hogy a sikereim felét a biztos családi háttérnek köszönhetem: a feleségemnek, Antóniának.

Nem is tudom felsorolni, mi mindenben segít: egyszerre titkárnő, feleség, takarítónő, gépkocsivezető, tényleg minden” – kezdte Bálint gazda.

„Meg kellett öregedni ahhoz, hogy ezt belássa” – vette át a szót nevetve Récsey Antónia. – „Csak ilyenkor tudatosul, hogy két ember egy pár: az egyik ezt tudja, a másik azt tudja. Már huszonkét éve vagyunk házasok, ötven éve ismerjük egymást, én voltam a könyvei szerkesztője. Nem volt könnyű döntés, amikor hozzámentem feleségül. Sokan azt mondták, hogy a huszonhét év korkülönbség miatt nem fog sokáig tartani ez a kapcsolat. Huszonkét évig egyedül éltem, és neveltem a gyerekeimet. Amikor kirepültek a családi fészekből, akkor kerültünk közelebb egymáshoz Gyurival. Kaptam egy okos, értelmes intelligens embert, ami nagyon fontos volt. Tudtam, hogy ahogy öregszünk, egyre nehezebb lesz. Gondoltam, hogy nem táncolni fogunk járni, viszont sok olyan helyre eljutottam általa, ahova egyedül soha.

Jó egy olyan ember társának lenni, aki értelmes, okos, hosszú életű, és ennyien szeretik. Azért is maradok mindig a háttérben, mert ez nem az én dicsőségem: ő dolgozott meg a sikerért.

Igaz, biztosítottam a hátteret, de ehhez kellett a személye, a tudása, a kedvessége, a figyelmessége, az egyszerű emberek szeretete. Ebben mi egy formák vagyunk, nekünk az ember a fontos.”

„Olyan bajaim vannak, amin az orvosok nem tudnak segíteni”

Nyolc évvel ezelőtt dr. Bálint Györgyöt a zebrán elütötte egy autó, a jobb lábán nyílt törést szenvedett, eltörött az arccsontja, és agyrázkódás is érte. Azóta nehezebben jár.

„Nem panaszkodom, csak olyan bajaim vannak, amin az orvosok nem tudnak segíteni. Elkopott minden: a hallásom és a látásom is megromlott. Nehezen járok, ami nemcsak a baleset eredménye, hanem a korral is jár: elkopnak a térdízületek. Próbálkoztam kenőcsökkel, besugárzással, de nem javult; nem lehet mit tenni ellene, el kell viselni.”

Nem erőlteti, de örülne neki, ha valamelyik dédunokája továbbvinné a tudását.

„A tízéves Ádám dédunokámban látom az érdeklődést a természet iránt. Az édesapjával meg a nagyapjával szívesen járnak gombászni. Remélem, hogy a többiek legalább passzióból szívesen foglalkoznak majd növényekkel, állatokkal, amikről szívesen beszélek velük, ha kérdeznek. A családomban nem mindenki a vér szerinti unokám-dédunokám, ugyanakkor őszinték és nyíltak az irányomban, és szívesen vannak a házunkban. De én is tanulok tőlük! Tegnap a számítógépemen dolgoztam, valami problémám volt, az unokám mellettem ült, és szólt, hogy másképp csináljam. Egy pillanat alatt meg is mutatta, hogyan kell jól. Ezeknek a gyerekeknek már másképp forog az agyuk. Én azt tudom, ha ránézek egy rózsatőre, hogy milyen színű virág lesz majd rajta.”

„A koncentrációs tábor után éreztem, hogy eljött a változás ideje”

A százéves kertész gyakran gondol a múltra, de nehezen is tudná kitörölni az emlékeket az agyából. Olyan dolgokat élt meg, amikről ma már csak a történelemkönyvekben lehet olvasni.

Sokat gondolok arra, mi van az élet után, van-e Isten, és talán egy napon azt is meg fogom tudni, hogy mi történt pontosan az édesanyámmal. Nem vagyok vallásos. Zsidónak születtem; igaz, huszonhét évesen megkereszteltek. A mauthauseni koncentrációs tábor után a szanatóriumban éreztem úgy, hogy eljött a változtatás ideje. A harmincas évek végén, amikor már látszott, hogy valami fordulat lesz a politikában, sok zsidó család nevet változtatott és megkeresztelkedett. Mi semmilyen zsidó szokást nem tartottunk a családban, nem volt kapcsolatom a vallással. Egyszer megkérdeztem földbirtokos apámat, hogy miért nem változtatunk nevet és vallást. Azt mondta: „Majd akkor, fiam, ha a zsidókat nem üldözik!” Ebben igaza volt, hiszen sokan ennek ellenére áldozattá váltak, ez nem volt garancia a menekülésre.

A kórházi ágyon németül beszélgettem a családomról, az életemről egy Annunziata nevű nővérrel, és azon gondolkodtam, hogy most lesz itt az ideje változtatni. Hálás voltam neki, ő pedig örült volna, ha keresztény hitre térek. Végül összefogtak körülöttem, elvittek a templomba, és megkereszteltek.

Újabb könyvet ír

A mai napig dolgozik, aktívan kezeli a honlapját és a közösségi oldalát; közel félmillió követője van az interneten, naponta két-három órát foglalkozik a weboldalaival. Tavaly ősszel, a 100. születésnapja alkalmából jelent meg az eddigi utolsó könyve, Bálint gazda, a 100 éves kertész címmel.

Egy új könyvön is dolgozom; olyan háziállatokról írok, amik a kutyán és a macskán kívül simán élhetnének a kiskertekben, például a liba vagy a kecske.

Négyszer nősült

Három felesége volt, ám négyszer nősült. Az első és a második felesége ugyanaz a nő volt, Anna, aki megajándékozta egyetlen fiával, Jánossal. Edit volt a harmadik felesége; vele 35 évig élt, és az utolsó pillanatáig a beteg asszony mellett maradt. Antóniát, a könyvei egykori szerkesztőjét 78 évesen vette feleségül, és hirtelen kibővült a családja, hiszen a feleségének két fia van, nekik azóta gyermekeik, unokáik születtek.