Több száz millió éves uszonyok mesélnek az ősi halak szárazföldre lépéséről

Amerikai kutatók egy nagyjából 375 millió évvel ezelőtt élt hal fosszíliáját felhasználva tanulmányozták az uszonyok evolúcióját, felfedve, hogy azok miként kezdtek átalakulni a szárazföldi mozgást lehetővé tevő végtagokká.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmányukban a Chicagói Egyetem paleontológusai az izmosúszójú halak egy kihalt nemébe tartozó Tiktaalik roseae faj egy példányának teljes „úszókészletét” írták le.

A kutatók komputertomográfiát alkalmazva elemezték a Tiktaalik roseae kőzetbe ágyazott úszósugarainak alakját és felépítését, a világon elsőként elkészítve a faj – és a fosszilis rekordból ismert rokonai – úszóinak teljes digitális, háromdimenziós modelljét.

A Tiktaalik roseae-ra a szárazföldi és a vízi állatok közötti hiányzó láncszemként tekintenek a szakemberek. A faj úszósugarainak és csigolyáinak elemzése azonban nehézkes, mivel szétesnek a megkövesedés folyamatában.

A tanulmány készítői egyebek között megállapították, hogy a Tiktaalik roseae úszóinak teteje és alja aszimmetrikus, az úszósugarakat csontpárok alkotják, továbbá a hátúszójuk jóval nagyobb, mint a hasuszonyuk.

A kutatók azt a konklúziót vonták le, hogy a Tiktaalik képes lehetett megtartani testsúlyának nagy részét az úszóival, sőt időnként arra is használta őket, hogy rövid kirándulásokat tegyen a sekély vizekben és árapálysíkságokon.

Borítókép: illusztráció