Talán Európa legnagyobb írógépmúzeuma nyílt Erdélyben

A nyárádmenti, Maros megyei Somosdon különleges kiállítás nyitotta meg kapuit a minap. Mint azt a Liget hírül adja, a helybéli Székely Sándornak azután jött a múzeumalapítási ötlete, hogy azt vette észre: néhány év alatt annyi gépet gyűjtött, hogy „majd leszakadt az emelet”.

A cikk beszámol róla, hogy a református egyház által visszaszerzett felekezeti iskola három nagy termében állították ki a szerkezeteket. Felül találhatók a 19. század végi, 20. század eleji, ősrégi feketék, lejjebb a már újnak számító, negyven-ötven évvel ezelőtt gyártott színesek – írják. Remington, Olivetti, Brother, Adler, Triumph, Rheinmetall, Continental, Mercedes – csak néhány márka azok, közül, amelyek a tárlatot ékesítik. Szinte valamennyi darab különböző korok különböző műszaki csodájának számít, kiváltképp a legértékesebb,

egy 1880-ból származó Mignon. Ebből – tulajdonosa úgy tudja –, csak két példány maradt fenn Európában.

Székely Sándor hat évvel ezelőtt, egy véletlen folytán vásárolta az első írógépet. A történet szerint egy megszomjúhozott barátja egy sör áráért kínálta fel a masinát. Miután megkedvelte, még vett az ószerről egyet-kettőt. „Ezennel bekerült a bogár a fejembe, és innentől kezdve már nem tudtam megállni. Az ócskapiacot jártam, a hirdetéseket követtem, régiség-vásárokra látogattam, az interneten vadásztam a különbnél különb gépeket” – sorolta Székely a Ligetnek, majd azt is elárulta, hogy egy-egy értékesebb, ritka példányért a pénztárcáját is tágra nyitotta. Ha kellett, akár nyolcszáz eurót is képes volt áldozni egy több mint százéves modellért.

A hét végén megnyílt múzeumnak 264 darabot adományozott, de otthon még legalább húsz-harminc darab maradt,

amelynek az egykori iskolában már nem jutott hely.

Az állandó tárlat létesítésének ötlete akkor született meg, amikor kiderült, hogy a közel háromszáz írógép alatt „majd leszakad az emelet”. Ráadásul ott nem csodálhatta meg mindenki. Székely Sándor úgy tudja, Európában mindössze egyetlenegy hasonló múzeum létezik, valahol az írógép hazájában, Olaszországban.

Székely – aki a legtöbb szerkentyűt működőképessé tette – azt bánja, hogy nem ismerheti külön-külön minden egyes példány történetét, múltját. De a közel háromszáz gép közül biztosan van olyan, amelyen már százhúsz évvel ezelőtt szép szerelmes levelek íródtak. Az is megeshet, hogy némelyiken politikusok viharos beszédei, esetleg hangzatos lemondásai készültek. Az sem elképzelhetetlen, hogy egy-egy modellen háborús jelentések, netán ismert irodalmi művek születtek – fejtegeti a cikk. A portál kérdésére, hogy használt-e írógépet, a műgyűjtő nemmel válaszolt.

„Most már tudom a gépeket szervizelni, írni is megtanultam, de nem túl gyorsan. Talán már nem is fogok…

Úgy döntöttem, hogy majd nyolcvanéves koromban fogok elkezdeni regényeket írni, de azokat is úgy, hogy inkább valakinek diktálom”

– mosolyodik el az 55 esztendős férfi.

Az elkövetkezendő negyed évszázadra egyéb tervei vannak: cirill, illetve arab betűs gépeket is beszerezni. A négysoros polcok fölött, a plafonig Székely Sándor mindhárom teremben vadásztrófeákat állított ki. A legtöbbel ő büszkélkedhet, de szép számban vannak egykori vadásztársától, a megboldogult Mihai Olteantól is fennmaradt példányok – zárul a beszámoló.

Borítókép: a somosdi írógépmúzeum. Forrás: Liget / Szucher Ervin