Arany fülbevalót tépett ki az emu a mestercukrász füléből

Gyerekekkel együtt érkezünk Erdős Hannáék hatalmas, gondozott telkéhez, emu-nézőbe jöttünk Tiszaföldvárra. A kicsik azt hitték, viccelek, amikor említettem, hogy a házőrző itt nem egy kutya, hanem egy futómadár.

– Tényleg nem vicc, puli helyett nekünk valóban emunk van – bólogat Hanna, majd elvezet Dézihez, merthogy így hívják a madarat. Dézi megdöbbenve és mozdulatlanul bámul ránk, a gyerekek szintúgy rá.

– Pedig megszokhatta volna már a látogatókat Dézi, négy éve folyamatosan jönnek hozzá a kíváncsiskodó ovisok, iskolások – mondja a fiatalasszony, hozzátéve, éppen ennyi ideje került hozzájuk a furcsa házőrző.
– Évek óta tartunk díszmadarakat, ezt sokan tudják a környéken. Egyik alkalommal megkeresett egy ismerős, hogy az emu-fészekaljból kimaradt egy fióka, azt szívesen odaadja nekünk. Párommal elindultunk, hogy megnézzük a kis emut, útközben pedig komoly eszmecserét folytattunk, miért is kellene nekünk emu. Nem sok indokot találtunk.

Aztán megláttuk Dézit... és olyan aranyos volt a maga harminc centijével. Ráadásul a tulaj felvillanyozott bennünket, reggelire elég lesz majd egy tojásból rántottát sütni. Végül hazahoztuk a madarat, akiről pár hónap múlva kiderült: fiú. Ennyit a rántottáról – neveti el magát Hanna, aki közben kukoricával a kezében közelíti meg a nappal elzárt Dézit. A háta mögött lévő kiskaput gondosan nyitva hagyja amolyan menekülő útvonalként, mert egy emunál soha nem lehet tudni...
– Most amúgy nem ideges, inkább csak bizalmatlan, szemét le sem veszi rólatok. Ilyenkor még véletlenül sem lehet őt megsimogatni. Amúgy sem nagyon... – teszi hozzá elgondolkodva.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Házőrzőnek elsőrangú, bár egy kissé körülményes a tartása – mondja Erdős Hanna.
Fotó: Mészáros János
[/caption]

Hanna elmeséli, esténként mindig kiengedik karámjából az emut, ami kész tortúra. A „szabadság” első perceiben ugyanis Dézi úgy nyargal, mint egy őrült (mégiscsak futómadárról van szó), ilyenkor kő kövön nem marad, jobb nem kerülni az útjába. Ezért a kapunyitásnál szinte versenyfutás kezdődik: Hannáék be a házba, Dézi pedig utánuk.
– Hihetetlen nagyot tud csípni, rúgni ez az állat, tényleg jobb tartani tőle. Ezért is kiváló házőrző, ide aztán idegen be nem teszi a lábát! Ha csak megközelíti őt valaki, azonnal jelez, beindul a „sziréna”. Az emunak ugyanis ehhez hasonló hangja van, hát...nem egy rigó.

Megkérdezzük, volt-e már a családnak bármiféle attrocitása Dézivel.
– Bizony volt... Egyik alkalommal éppen etetni jöttem őt, amikor láttam ám, nagyon figyel. Semmi különös nem volt rajtam, még a ruhám színe se volt rikító, amire amúgy mindig felfigyel. Hirtelen odalépett hozzám és a fülemből egyszerűen kitépte az arany fülbevalómat. Nyilván csillogott... Nos... egy hónapon át minden reggel turkáltuk a „végtermékét”, hátha megtaláljuk. De nem sikerült – mondja Hanna. És hogy egyáltalán mire „jó”, ha egy emu van a háznál?

– Házőrzőnek elsőrangú, bár egy kissé körülményes a tartása. Ha ezt a pozitív tulajdonságát leszámítjuk, rájöhetünk, egy emu nem jó semmire – válaszolja határozottan, majd hozzáfűzi, mindezek ellenére Dézi végelgyengülésben fog meghalni, mert ők aztán nem bántanák soha!

Egy falvai fiú egy lámát szerzett be

Erdős Hanna háziállata nem az egyedüli furcsa szerzemény a megyénkben. Éppen két esztendeje adtunk hírt egy rákóczifalvai fiatalemberről, Lévai Ákosról, aki egy Dél-Amerikában honos tevefélét szerzett be magának házőrzőnek. Lámája, Fecó szemmel láthatóan remekül érezte magát szokatlan otthonában, legjobb barátja egy birka volt. A négylábú egyébként Letkésről érkezett Falvára, a szlovák határ mellől. Arrafelé a juhászok szívesen tartanak nyájuk mellett lámákat, ugyanis ezek az éber állatok a juhok fölé magasodva hamarabb észreveszik a ragadozókat, mint egy kutya.
– Kedvence a járatos busz – mesélte akkor Ákos – én nem is hallom, hogy jön, de Fecó izgatottságát látva, tudom, hogy a közelben jár, ez a láma kész menetrend...