Bulvár

2015.03.04. 12:25

A legbiztonságosabb település, ahol ismeretlen a bűnözés

Van egy település, ahol szinte ismeretlen a bűnözés, illetve ha van is azonnal megkerül az elkövető.

Szoljon.hu

– Kilencszáz fős nagy család vagyunk, mindenki ismer itt mindenkit – számolt be Pásztor Imre, a település polgármestere. – A lakosság olyan összetételű, hogy az embereknek nem kell tartaniuk egymástól, az idegenektől pedig a húsz kamera, amelyből négy rendszámfigyelő, biztonságot jelent – tette hozzá.

A település vezetője hangsúlyozta: nem szeretnének engedni a bizonság jelenlegi szintjéből. Hozzátette: ha egy kamera meghibásodik, rögtön megjavítják. Hiszen nem lehet tudni, hogy épp nem a működésképtelen berendezés közelében történik valami bűncselekmény, melynek felderítése utóbb így problémát jelentene.

– Csak az elmúlt évben félmillió forintot költöttünk a kamerák karbantartására, amelyre a viharkárok miatt volt szükség – folytatta Pásztor Imre. – Komolyabb bűncselekmény évek óta nem történt a településen. Véleményem szerint ötven kilométeres körzetben a mi településünk a legbiztonságosabb. Itt nyugodtan sétálhat az ember esténként, nem kell tartania támadástól vagy egyéb bűncselekménytől. Az elmúlt évben is csupán kerékpárlopás történt. Egy éjszaka, az egyik ház kerítésén belül levő kétkerekű tűnt el. A tulajdonos rögtön hívta a körzeti megbízottat, aki a térfigyelő kamerán látott felvétel alapján megállapította: fél egykor emelték el a biciklit. A többi kamerát látva azt is megállapította, hogy Törtel felé távozott a tolvaj. Két napon belül a kerékpárt visszakapta a tulajdonosa, az elkövetőt pedig elfogták – árulta el.

Pásztor Imre hozzátette: egyébként is szokás a településen, hogy ha idegent látnak, személyesen őt vagy a körzeti megbízottat értesítik lakosok. Ők pedig minden esetben utánajárnak annak, ki lépte át Kőröstetétlen határát. A jászkarajenői őrs állományán kívül Törtelen kettő, Kőröstetétlenen pedig egy körzeti megbízott vigyáz a rendre. Úgy tűnik hatékonyan, hiszen betörésre, lopásra évek óta nem volt példa a településen.
Hozzátette: bár működik polgárőrség a településen, igazán sok dolguk nem akad.

– A térfigyelő kamerák, úgy tűnik, hogy elegendő visszatartó erőnek bizonyultak eddig is. Nem tervezzük több kamera beszerzését, kihelyezését. Reméljük, hogy tartani tudjuk a közbiztonság jelenlegi szintjét. Én mindenesetre mindent meg fogok tenni ennek érdekében. Tizenhét éve vagyok a település polgármestere és tősgyökeres kőröstetétleniként nem is lehet más a célom. Bízunk abban, hogy a polgárőreinknek ezt követően sem lesz túl sok munkájuk és nem kell őket gyakran riasztani – búcsúzott a polgármester.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!