Régi eleganciánk

A magyar ember lehetőség szerint mindig adott az öltözködésére. Gyakran anyagi lehetőségünk határáig szerettünk szép ruhában járni. Egykor még a hétköznap parasztként szántó-vető kurtanemesek is büszkén vették elő vasárnapi templomozáshoz a nemzedékeken át féltve őrzött csizmát, mentét, tollas süveget, és volt, amikor a cifraszűr többe került egy szerényebb hajléknál. Ebben keleti örökségüknek is lehetett szerepe, mert jobban szerettünk a jó levegőn lenni, mint négy fal között. Ennek a ruhában is megadtuk a módját, mert szépsége mellett ez volt az értékőrzés egyik módja. 

A régi szolnokiak sem maradtak el ezen a téren sem az ország más tájaitól. Aki csoda folytán vissza tudna szaladni az időben, biztos meglepve nézné az akkori táncmulatságokon vagy a vasárnapi korzón parádézó elődöket. 

Ahogyan a szolnoki múzeum tárlóiban, illetve az ott őrzött régi öltözékekről nemrég megjelent könyvben is látható, vagyont érő diónyi ezüstgombokkal ékes mentében, fényes csizmában parádézó férfiak és virágokban, hímzésekben dús színes ruhákban pompázó hölgyek hirdették büszkén az ünnepi alkalmakon a szolnokiságukat. 
Ez már ugyan csupán emlék, de nem biztos, hogy végleg el kell köszönnünk tőle. Ugyanis ahogyan a Szolnoki viselet című kötet írójától, dr. Gecse Annabellától is tudjuk, a régi értékeink iránti érdeklődés sok helyen újra napvilágra hozta a ma is vállalható egykori öltözékeket, talán csak idő kérdése, hogy városunk lakói is felfigyeljenek erre a szép örökségünkre.