Mementó

2024.04.28. 09:30

A holokauszt áldozataira emlékeztek Kunszentmártonban

Konferenciával, könyvkiadással, kiállításokkal folytatják a temetőlátogatással megkezdett Holokauszt 80 emlékévet Kunszentmártonban. A programsorozatot a napokban nyitották meg.

Pakainé Pusztai Nóra

A Holokauszt 80 emlékév keretében a „Köttön Vezér” Honismereti, Hagyományőrző És Városvédő Egyesület pályázatot nyert, így programsorozattal készülnek az idei esztendőre. A napokban temetőlátogatást tartottak. Dr. Barna Gábor, egyesületi elnöktől megtudtuk, a szervezet a Holokauszt 80 emlékév keretében felújíttatta a zsidó temetőben lévő jelképes sírt, amelyet a haláltáborokat túlélők 1948-ban állítottak a helyi zsidó közösség 181 mártírja emlékére. Ezzel megkezdte egész évre szóló megemlékezési sorozatát.

hookauszt,80,emlékév
Dr. Dankó István diákok és felnőtt látogatók egy csoportjával 
Forrás: Beküldött fotó

– A hűvös idő ellenére a temetői emlékkőnél felnőttek, tanáraikkal együtt a helyi középiskolások és a cserkeszőlői általános iskolai diákok szépszámú jelenlétében emlékeztünk meg a holokauszt helyi áldozatairól – közölte.

A jelképes sírnál koszorút helyezett el Berman Dávid, a szolnoki hitközség elnöke és Fehér Andrásné, akinek nagylelkű adományából tartják rendben minden évben a temetőt, a résztvevők pedig letették kavicsaikat. 

A megemlékezés során dr. Dankó István orvos ismertette a temető történetét, a zsidó temetkezési szokásokat, az egyes síroknál pedig sokéves kutató munkájának eredményét: az itt nyugvók életútját, amit hamarosan megjelenő könyvében meg is írt.

– A Holokauszt 80 helyi megemlékezés következő és központi állomása június 20-án lesz, amikor az egyesület konferenciával emlékezik, magyar és angol nyelvű állandó és vándorkiállítást nyit kétnyelvű kiállításvezetővel, és bemutatja dr. Dankó István a kunszentmártoni és a tiszazugi zsidó temetőkről írt  könyvét – mutatott előre Barna Gábor.

A megemlékezés szeptembertől folytatódik, amikor a vándorkiállítás végigjárja a járás településeinek iskoláit és művelődési házait.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában