Futókörök napja

2024.04.27. 13:38

Eldördült a rajtpisztoly a szolnoki Tiszaligetben – galériával

Már harmadik alkalommal csatlakozott a Futókörök napjához a vármegyeszékhely, a kilométereket a Tiszaligetben lehetett gyűjteni.

Pakainé Pusztai Nóra

Tavalyelőtt egy hajszálnyival maradt le Szolnok Dabas mögött a Futókörök napjának összesítésében. Idén talán ez máshogyan lesz, mindenesetre ezúttal is sportcipőt húznak a Tiszaligetben azok, akik csatlakozni szeretnének az országos kezdeményezéshez.

A kilométereket 9 és 17 óra között lehet gyűjteni. Az előző évek tapasztalatai alapján több száz futó részvételére számítottak a jászkunsági vármegyeszékhelyen.

Már délelőtt is számos profi és hobbisportoló csatlakozott a Futókörök napja alkalmából meghirdetett kilométergyűjtéshez Szolnokon 
Fotó: Mészáros János

– Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság támogatásával és a SZEOSZ szakmai közreműködésével 2019 óta már több mint negyedszáz rekortán borítású kültéri futópálya épült meg hazánkban. Ezek közül április 27-én 20 helyszínen rendezik meg a Futókörök Napját, mely keretein belül a települések vetélkednek majd játékosan egymással, hogy hol futják aznap a legtöbbet – írták a kezdeményezés honlapján.

Folyamatosan csatlakoztak az érdeklődők

A Tiszaligetben már a reggeli rajtnál elindulhattak azok, akik a korábbi napokban előregisztráltak, és a helyszínen átvették a csipogóval ellátott karszalagot. A kezdeményezéshez napközben is folyamatosan csatlakozhattak az érdeklődők. A Futókörök napjának köszönhetően a Tiszaligetben családok, hobbi-, rövid- és hosszútávfutók is megfordultak. Az eredményeket online is lehetett követni, a déli órákban a szolnokiak aktivitása az erős középmezőnyhöz volt elegendő.

Nemcsak mozogtak, hanem segítettek is

A szervezőcsapat három helyi szervezet támogatását is felvállalta, a regisztrációnál kihelyezett gyűjtőládákba a Szolnoki Honvéd Sport Egyesületnek, a Fülöp Petiért Alapítványnak, illetve a Városi Állatotthon Alapítványnak dobhatták be adományaikat a futók.

A Futókörök napjának honlapján élőben lehetett követni az összegyűjtött kilométereket. A közzétett adatok alapján Szolnok a tizedik helyen végzett: 372 futó összesen 3356 kilométert rótt a tiszaligeti futókörön. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában