Skizofrén állapotban éljük meg a karácsonyt

Összegzésének lényege, hogy advent, mint a reményteljes várakozás, valamint az ünnep, mint Jézus világrajötte megállásra kellene késztesse a földi halandókat.

Nem muszáj bigott templomjárónak lenni ahhoz, hogy elfogadjuk, igaza van. És valóban, mily’ jó is volna lelassítani a nyughatatlan, gyorsan rohanó életünket, megállni egy kicsit a forgatagban, kitekinteni, másokra figyelni, magunkba nézni.

Ehelyett stresszes ajándékvásárlással, asztalrogyasztó főzőcskézésekkel telik az előünnep, a nagy nap pedig kimerültséggel. Az üzletek villogó világításaitól nem látjuk az üzenetet hordozó betlehemi csillagot, nem fedezzük fel a rongyos jászol szépségét.

A külsőségekkel többet foglalkozunk, mint a belbeccsel. Trendi színekre festett gömbökkel díszítjük a geometriai tökélyű fenyőt, ami alatt haszontalan meglepetések is felhalmozódnak.

Skizofrén állapotban éljük meg a karácsonyt: bensőséges melegséggel várjuk, de rideg őszinteséggel túl is akarunk lenni rajta már.

Még nem késő lelassítani. Sohasem késő. És ha nem is karácsony táján fogjuk vissza a tempót, akkor tegyük azt olykor a hétköznapokon, amelyek ezáltal akár váratlan ünnepnapokká is válhatnak.

Nehéz erre rávennünk magunkat, nem vitás, de talán mégiscsak megéri. És akkor rájövünk, hogy magunkat, szeretteinket, a környezetünkben élőket minduntalan megajándékozzuk valami hasznossal is: nyugodtsággal, kiegyensúlyozottsággal, megértéssel. Boldogsággal és békességgel.

Áldott karácsonyt!

Mészáros Géza