Rajt!

Húsz éve történt, de mintha tegnap lett volna. 2003, Párizs, atlétikai világbajnokság, férfi 5000 méteres döntő. Minden idők egyik legnagyobb 10 ezer méteres futója, Kenenisa Bekele, a valaha volt legjobb 1500-as Hicham El Guerrouj, és a maraton királya, az akkor 18 éves Eliud Kipchoge fej fej mellett vágódnak be az utolsó 80 méterre. A vékony testek megfeszülnek az iszonyatos hajrában, villannak a fogak, végül a még ismeretlen kenyai tinédzser nyeri a három legendás futó összecsapását. 

Nekem ez a legerősebb élményem az atlétikai vb-kről. De mindenkinek meglehet a sajátja, hiszen a vb-történelem bővelkedik grandiózus teljesítményekben. Ilyen volt Carl Lewis és Mike Powell túlvilági versengése 1991-ben, Tokióban, vagy amikor Jonathan Edwards „a világból is kiugrott” Göte­borgban, 1995-ben, hogy Usain Bolt 2009-es berlini tündökléséről ne is beszéljünk. 

Most, 2023-ban hazánkon a sor. Jó eséllyel a mi életünkben már nem lesz ennél nagyobb sportesemény Magyar­országon, és joggal bízhatunk abban, hogy a Budapesten ma kezdődő 19. atlétikai világbajnokság is történelmi teljesítmények otthona lesz. Már csak azért is, mert a Nemzeti Atlétikai Központ valódi szentélye lett az atlétikának. 

Sztárok, korszakos zsenik híján most sincs a mezőny, abba pedig belegondolni is borzongató, ha esetleg Halász Bence keze épp a kalapácsvetés augusztus 20-ai döntőjében „sül el”. 

Mi, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyeiek különösen is szerencsések vagyunk. Boros Bence, Kocsis Luca és Szilá­gyi Réka révén három szolnoki atlétáért is szoríthatunk. Nincs hátra más, mint szurkolni. Nekik, honfitársainknak, a sportágnak és magunknak. Hisz ez a vb minden magyaré. Rajthoz... Vigyázz...!