Telefonkönyv-sirató

„Én Görény Jenő volnék, e név oly csúf nagyon…” – dalolta hajdanán a félnótázásban is remeklő színészkomikus-legenda, Kazal László. A Telefonkönyv-polka dramaturgiája szerint Görény Jenő nevet változtatna. Az illetékes kartárs, segítség gyanánt, felüti a telefonkönyvet a G betűnél, és már keresik is a módosításhoz ajánlott neveket: „Granyák, Grauer, Granyicsek, Gréninger és Gurbacsek … Galinovácovácsevics…”.

A Magyar Telekom a közelmúltban jelentette be, hogy mintegy száznegyven év után idén megszűnik a nyomtatott telefonkönyv. Többet már nem sajtolnak, a tavaly kinyomtatott példányok voltak az utolsók. Ezekből egyet a fővárosi Benczúr utcai Postamúzeum részére ajánlott fel a vállalat. A legrégebbi fennmaradt budapesti előfizetői névsort 1882. február 1-jén adták ki. A névsor eredetije ma is megtalálható a pesti Telefónia Múzeumban, az Országház utcában.

Az én történelmem kezdetén, magánszemélynek telefonszámhoz és -készülékhez pont úgy lehetett hozzájutni, mint egy zsírúj Trabanthoz: hosszas várólistán keresztül. Az igénylést követő jó pár éves türelmi időszak után pedig hipp és hopp, megérkezett a már rég feledésbe merült megrendelés-csomag: a régen divatját vesztett Trabival együtt a körzetes számmal rendelkező vezetékes, tárcsás teló. És mind emellé, álá grátisz, járt egy frissen préselt, nyomdaszagú telefonkönyv is. Csodás napja volt ez a munkásosztálynak...

Ez évtől a történelemkönyvek lapjaira kerültek a telefonkönyvek lapjai. A nyomtatott telefonszám-regiszterek (is) kiöregedtek, a papír helyét a digitalizáció foglalja el. Nekem még birtokomban van egy régi, szakadt példány, amelyet régiségként befektetésként megőrzök – ha az asszony ezért ki nem dob otthonról…

Netán, egyszeri alkalomra felajánlhatnám Nick Árpinak, aki telefonkönyv-tépés helyett ezentúl számítógép-taposással kell, hogy kenyerét keresse...