Közös nyelv

Ha Görögországban nyaralunk, két nyelven értethetjük meg magunkat a helybeliekkel. E kettő nyilván nem a magyar és a görög. Hanem az angol és a futball. Előbbivel juthatunk információkhoz, szolgáltatásokhoz, utóbbival szerezhetünk barátokat. Akár percek alatt is.

Mint én, az elmúlt hétvégén, amikor a repülőtérről taxiztam a szállásunk felé. Miután tisztáztuk a részleteket a sofőrrel, rátért a „lényegre”, és tört, de roppant igyekvő angolságával nagyjából e beszélgetést pörgettük le:

– Ön honnan?

– Magyarországról.

– Akkor szeret futball?

– Természetesen.

– Akkor tud, hogy egyszer én csapatom 4–0-ra megver Ferencváros? Na, melyik az?

– Az AEK Athén.

– Na, az! Honnan tud? Húsz éve ez…

– Huszonegy éve. Itt voltam, Athénban azon a meccsen. Meg előtte a budapestin is, ahol a 90. percben még a Ferencváros vezetett 4–0-ra, és a hosszabbításban lett 4–2.

Mire eddig jutottunk, örök cimborák lettünk. Hogy tovább mélyítsem a barátságot, elárultam, hogy az Olympiakoszt nem kedvelem (ez nem igaz, de kétféle görög futballőrült van: az egyik rajong az Olympiakoszért, a másik gyűlöli), és a Ferencváros egyszer ki is verte a kupából, 3–1-gyel és 2–2-vel. Ekkor már úgy ültünk az autóban, mintha hosszú éveken át álltunk volna együtt a lelátón, az AEK táborában. Megérkezve hosszasan búcsúzkodtunk, és az emberem a lelkemre kötötte, bárhova taxiznánk, csak őt hívjam.

Nincs ebben semmi különös. A Földközi-tenger e szakaszán sokadszor élem át ugyanezt. Nyugatabbra nem, mert a spanyolok és az olaszok már annyira nagyok és rátartiak futballban, hogy egy „ágrólszakadt” magyarral csak az idősebbek hajlandók róla beszélgetni, akik még hallottak Puskásról, Albertről, esetleg Törőcsikről.

A görög-török fronton viszont még mi is vagyunk valakik.

Isztambulban például meg­esett, hogy a Galata negyed egy kocsmájában egy asztaltársaság fennhangon éltette a Galatasarayt, az ettől láthatóan kedélybeteg pincér megkérdezte tőlem, melyik a kedvenc török csapatom, mire én a helyzetet helyesen elemezve rávágtam, hogy a Fenerbahce. Ő ekkor felüvöltött, azt harsogva, mi mostantól testvérek vagyunk, és minden idők legjobb paradicsomos-joghurtos kebabja mellett eszelős tempóban szervírozta a söröket is.

Borravalót nem fogadott el, és amikor az ajtóig kísért, pillanatra felvetődött bennem, hogy közöljem vele, tulajdonképpen én is Galata-párti vagyok. Aztán mégsem tettem.

Ezért lehetek most még itt, Görögországban.