2018.12.21. 06:30
Gyurika
Több mint félezer élvonalbeli mérkőzést játszott egyetlen futballcsapatban, a Tatabányai Bányászban. Ez a fajta klubhűség napjainkban szinte elképzelhetetlen. Arról nem is szólva, hogy amikor pályára lépett, és ha valami gikszer nem történt – kiállítás, sérülés – a kilencven percet a zöld gyepen töltötte. Valószínű, ilyen minősítésben, összevetésben még ma is ő a hazai meccsrekorder. Kétszer nyert Közép-európai Kupát, egyszer beválogatták a nemzeti csapatba, szerzett bajnoki ezüst- és bronzérmet, döntőt vívhatott csapatával a Magyar Népköztársasági Kupában, valamint
tagja volt a Real Madridot legyőző Bányásznak...
Ő Gyurika.
Majdhogynem suhancként került a kék-fehérekhez, így érthető módon biggyesztette rá a publikum ezt a becenevet. De kit is szoktak becézni a szurkolók? Akit a szívükbe zárnak. Nos, ő szinte az első pillanattól a drukkerek kedvence lett. Amikor kifutott a pályára, ezrek torkából szakad fel a kiáltás: „Gyurika, Gyurika!” De ezt is ki kellett érdemelni.
A hihetetlen küzdeni tudása, győzni akarása, sportszerűsége, elnyűhetetlensége, és nem utolsósorban játéktudása máig ható példaként állhat a fiatal generáció előtt. És ezeket a tulajdonságokat hamar kiszúrták a nézők. Gyakorlatilag majd húsz esztendőn keresztül kirobbanthatatlan volt az akkori legendás Bányászból. A posztja ugyan változott, de a játékhoz, az imádott sportágához történő viszonya, hozzáállása egy pillanatra sem. Nem véletlen, hogy napjainkban is – szerencsére – élő legendaként, Gyurikaként van köztünk.
Ha nem találták ki, kiről is van szó, segítünk: Szabó Györgyről, akit túl a hetedik ikszen is a tízévestől a százévesig minden sportbarát Tatabányán, de talán országszerte is Gyurikaként ismer és tisztel.
A „mi” Gyurikánk a korábbi számos kitüntetése és elismerése mellett a közelmúltban megkapta a Tatabánya díszpolgára címet is. Amikor afelől érdeklődtünk, hogy a díjak között hova sorolja ezt az elismerést, jellemző módon válaszolt: „Ez az első, mert ezt Tatabányától kaptam, vélhetően azért, amit Tatabányáért tehettem...”
A díjátadó ünnepség utáni első munkanapon azonban, mintha mi sem történt volna Szabó György életében, reggel kilenckor ugyanúgy kinyitotta tatabányai műhelyét. Képkeretet válogatott, ablaküveget metszett. Ám most kissé lassabban haladt a munkával, mert percenként nyílt az üzletajtó, hogy beköszönjenek és gratuláljanak. De rengetegen csak úgy beintegettek a boltja ablakán...