Lőkorszak

Lövésünk sem volt első hallásra, mi – valójában – az MHSZ. Csak azt tudtuk, hogy hetente utazott a katona (bácsi) a nem túl távoli város laktanyájából, és mi akkor puskát foghatunk a kezünkbe. Talán a hetedik osztálytól élt a lövészet, miközben a kisebbeknek maradt a csúzli, meg a várakozás. Jövőre már mi jövünk (akarom mondani lövünk) címszóval!

Az iskolaként szolgáló kastély alagsorában élénk sportélet folyt. Az egyik teremben pingpongasztal várta a „forgózók” hadát, a másikban lőni lehetett, a többiben meg olykor kutatni a régi könyvek, újságok között, ha, teszem azt, az esős idő miatt a papírgyűjtés termése helyben ragadt.

Azt azért közel sem lehetett állítani, hogy a sporttevékenységekhez a hely optimális teret szolgáltatott. Fedett és zárt volt, jó vastag falakkal, helyenként omló vakolattal, de szűkös és dohos, ahonnan élményt jelentett kimenni a friss levegőre. Hasonlóan kellemes érzések törtek elő a diákságból akkor is, amikor ugyanezen korábbi úrilak tornateremként funkcionáló központi részében a fűtési idény kellős közepén véget ért a testnevelésóra. Ott futkosni, és legfeljebb tíz métert sprintelni dicső tettnek számított, ahol a két széntüzelésű kályha nemcsak a meleget ontotta, de a füst egy része is benn maradt a nem kellő körültekintéssel kialakított kémény jóvoltából. Arról senki nem nyitott vitát, hogy egészségügyi értelemben ennek mi volt a haszna. Vagyis nem többet ártott-e az égés melléktermékében rohangálni, mint elhagyni a tesiórát. Fel sem merült a tiltakozás egyetlen módja sem. Ez volt, és kész.

Mint ahogy tavasszal és ősszel a szabadtéri lövészet kötelező jelleggel, háziversenyen. A szabályok ez esetben is szigorúan meghatározták, mit lehet és mit nem, azaz a fegyelmezés mint nevelési eszköz úgy jutott érvényre, hogy közben az ember észre sem vette, mennyit tanult. De bizony!

Amikor nemrég egy hatvanéves múltra visszatekintő egylet ünnepi közgyűlésén már a második órát is túllépte a program, a fent említett gondolatok hozakodtak elő a hátsó fiókból, az általános iskolás fiúkorból. Az összejövetel meghívottjai, vagyis a klubhoz kötődő jelenlegi és/vagy korábbi sportlövők – több mint százan – egy pisszenés nélkül hallgatták végig a felszólalókat.

Fegyelem, figyelem, összpontosítás.

Mindezt teher és nyűg nélkül, természetes módon. Ja, és nagyon okostelefonozástól mentesen.