Az igazi sportember

Megvan a szépsége annak, amikor egy játékvezető a meccsen főszereplővé lép elő. Általában laposztogatással, széles gesztusokkal kísért szabálymagyarázattal, túlzásba vitt síphasználattal neveznek be a sporik a hírnévért folyó versenybe. De van, akiben nagyobb ambíció lakozik, és sutba dobja a rutint, igyekszik egyedileg megformálni a szerepét. Vasárnap a Nantes fogadta a PSG-t francia bajnokin. Röviddel a mérkőzés vége előtt a játékvezető második sárga lappal kiállította a nantes-i Diego Carlost. A büntetés alighanem meglepte a játékost, de még inkább azon csodálkozott, hogy a mérkőzést dirigáló Tony Chapron megrúgta. A játékvezető és a futballista egymás mellett futott, a bíró belépett Carlos elé, és megbotlott a lábában. A láthatóan jó fizikai állapotban lévő bíró szinte még földet sem ért, máris belerúgott vétlen buktatójába. Aztán villant a lap.

Tekintsünk el most attól, hogy rugdosódhat-e egy játékvezető, mert ennek a kérdésnek a megválaszolásával a jeles francia sem bíbelődött. Ami a szívén, az a lábán. Hiába keresünk a szabálykönyvben paragrafust, ami törlesztésre sarkallhatná a játékvezetőt, nem találunk mást az eset hátterében, csak az embert. Vegyük hát szemügyre Chapron sporttársat, aki nem egyszerűen együtt él a játékkal, hanem olyan hőfokon ég a futballért, mint szén a lokomotív kazánjában. A francia bíró egy pillanat alatt elárulta magáról, hogy játékosként is otthonosan mozog a gyepen. Nem mondhatjuk, hogy a tiszta játék elszánt híve, de az valószínűnek tűnik, hogy a taktikai szabálytalanságok fontosságával tisztában van. Ha meg kell állítani az ellenfelet, akkor nem lehet válogatni az eszközökben. Valószínűleg sokan vetnének követ Chapronra a játékos megrúgásáért, de ők nem látják meg, hogy a bíró­mez igazából egy eredménycentrikus focistát rejt. Olyan sportembert, aki csapatának sziklaszilárd alapja, aki nem inog meg nehéz helyzetekben sem, akinek helyén a szíve és az esze. Minden csapatnak égető szüksége van ilyen emberekre, számukra nincs lefutott meccs, nem ismernek elveszett labdát, és nem pártolják a csatárok szabad mozgását.

Természetesen az is lehetséges, hogy az elbuktatott játékvezető egyszerűen a körülmények áldozata. Lássuk be, magával szemben nem ítélhetett, hisz erre nincs lehetősége. Tekintélyét azonban csak úgy őrizhette meg, hogy a rúgásért reklamáló játékost lappal inti csendre.

Rendnek kell lenni a pályán.