Lobbanó fényözön

Lobbanó fényözön
 
pattog a ritmus
a lángok barrikádján -
erősnek kell most lenni
nagy levegőt venni...
ily szerelmes órán
s mondani: „tovább..!
tovább, tovább, tovább!”
 
ballag a dombaljba – a baka
míg éjszakát dobol a rusnya
bádogdoboz-holdvilág
ellopták a táblát
mi mutat hazautat –
szürcsögő kutyák csaholnak
fogadzó Poszeidonok
tépik Héra húsát –
orgiát hány az éj gyomra
minden bokor mögött
rút pokolnak szürke odva
enyészet és hazugság lapul
a farkasok gennyes torkán –
menetelj, baka..!
ha vár is tíz halál egy...
nem egy...száz álomért
mi lelkedben parázslik
mint nyárnak éjjelén a hamu
egy csokor lángból mit...
disznók tiportak össze..!
veszett rókák ölik a tyúkokat
döglött varangyok ugrálnak
minden halott szemén –
mert fölkelnek sírjukból
kik éltek egykoron –
mellükben gonosz lelkek
cincálják tüdejük-májuk –
öngyilkos lesz a halál
menekülj,baka..!
a sűrű lombkorongok
mint cikázó armageddonok
borítják a fekete erdőt...
rémálmok nyúlnak érted
a fák kérgei alól –
tölgyfa kérgéből kukacok
csonthegedűje cikáz a légben –
menekülj…baka!
üres posványként köpi le a Hold
önnön krátereit -
lézerkardok csattognak az égen
a bolond csillagok rongyosra égnek
csonka fényük csip-csup vihartövén
menekülj már...baka!
egy fénykép...a zsebéből..
kicsúszik hirtelen...
a mocsárszívbe szalad s
mint sohavolt gyűrű süllyed
az ölelő mocsok veséi között...
de fölragyog a hajnalpír
mi pompával szökik az égre
a földi homály taposómalmai
fölött zúg el szelíden
s az első fénysugár –
megvilágítja az arcokat...
„család, szerelem, otthon, álmok
mint bolond baka ehun állok...
a végtelen kristály-kövén…”
mint lándzsazápor a napsugarak
olvasztják szét a sűrű árnyakat –
s mutatnak utat az ősi hazába –
hol szeretnek és szeretve vagy, baka..
bűzlő roncsán az éjnek jövel
egy új nap kincse
szabadság porzik a rónák
álmos tövén s boldogság
zuhan – minden létezőre
szeretve bandukol
a baka – a fény fogja kezét
mely szívében forog
kezében a fénykép...

önmaga híján boldog s szabad
mert szerelmes már mindenbe
ami létezik – nincsen már „én”
csak a te van, az ő és a mi
nincsen már ők, csak a szánnivaló...
s ha eljön az éj, eljön a baka is -
ki bolyong a fekete erdő sűrű ködén...
eljön azért remélve
acélos angyalszárnyakon...
s lámpása szittya tűz, melyben
a szeretet lobog örökké
s egy fényképet tart kezében...
hogy megkeressen téged...
kutat minden éjjel...
fél tőle az ördög, mert tudja
hol csak egy vallás van: a szeretet
minden létező váltig... boldog lehet!
 
SZABÓ NÁNDOR