Máris begyűjtött egy elégtelent

2024.09.02. 11:31

Új tanév, új megszorítások: Karácsony nem tétlenkedett

Az iskola ugyan csak most indult el, de "Karácsony Gergely máris be tudott gyűjteni magának egy elégtelent, ez pedig a város szervezésének az osztályzata" - mondta a Fidesz budapesti elnöke hétfőn Budapesten.

MW

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke sajtótájékoztatót tart az I. kerületben, az Attila úton 2024. szeptember 2-án MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ez a hétfő sokaknak az iskolakezdést jelenti, de "úgy látszik, hogy Karácsony Gergelynél nem ért véget a nyári vakáció, nem nagyon sikerült elkezdeni a munkát". A főváros sok pontján dugó van, nagyon sok helyen nem sikerült befejezni nyáron az útfelújításokat, összehangolatlanul, több ponton sávlezárások, terelések vannak vagy éppen nagyon lassú mederben folyik a munkavégzés - fogalmazott. 

Az iskola elkezdődött, a munkavégzés a fővárosnál azonban nem

 - jelentette ki Szentkirályi Alexandra. 

Azt mondta, 2022-ben Karácsony Gergelyék még több mint hárommilliárd forintot fordítottak útfelújításra, ez az összeg azonban a múlt évben 281 millió forintra csökkent. Ez azt jelenti, hogy Karácsony Gergely gyakorlatilag a tizedére csökkentette az útfelújítási alapot - mutatott rá Szentkirályi Alexandra. 

Hozzátette: ezt érdemes azzal összehasonlítani, hogy eközben a nyári jutalmak kifizetésére a városháza vezetőinek, a "haveroknak" kétszázmillió forintot "sikerült odaadni". "Tehát amíg a főpolgármester az útfelújításokra fordítandó pénzt 281 millió forintra csökkentette le éves szinten, addig a jutalmakat idén nyáron kétszázmillió forintban állapította meg a Városháza vezetőinek" - közölte Szentkirályi Alexandra. 

Megjegyezte, ha a főpolgármesternek az útfelújítások összehangolását és a nyári vakáció alatti befejezését nem is sikerült elintéznie, "úgy látszik, hogy nagyon sokaknak az első igazolatlan órát mégis elintézte".

 A budapestiek ennél a szervezetlen, kaotikus városvezetésnél sokkal többet érdemelnek, és "nem a haverok zsebét kellene kétszázmillió forinttal kitömni", hanem az útfelújításokra fordított pénzt kellene végre visszaemelni minimum a korábbi szintre, vagy inkább megduplázni - szögezte le a Fidesz fővárosi elnöke. 

Kérdésre válaszolva indítványozta, hogy Karácsony Gergely javasolja a Városháza vezetőinek, a "haveroknak", hogy ajánlják fel az említett kétszázmillió forintot útfelújításokra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában