Zajlik a nyomozás

2024.08.01. 11:26

Több év börtönt kaphatnak a Trippon-botrány érintettjei

Súlyos, sokéves börtönbüntetéssel járó bűncselekmény miatt zajlik a nyomozás a Trippon Norbert újpesti alpolgármester házfelújításával kapcsolatos bűnügyben – számolt be a Magyar nemzet, amely az eljárást felügyelő ügyészségtől azt is megtudta, hogy a botránynak jelenleg három gyanúsítottja van, de az ügy szálai több baloldali önkormányzatot érintő korrupciós hálózathoz is elvezethetnek.

MW

Karácsony Gergely és Trippon Norbert

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett  költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt van folyamatban az adóhatóságnál a Trippon Norberték házfelújításával kapcsolatos nyomozás – derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából. Az ügyészség azt is közölte, hogy eddig három személyt hallgattak ki gyanúsítottként.

Figyelembe véve a bűncselekményt és a minősítő körülményeket, ha a bíróság elítéli az elkövetőket, akár nyolc évig tartó szabadságvesztésre is számíthatnak

 – írja a lap, hozzátéve, hogy az újpesti alpolgármester információink szerint jelenleg nem gyanúsítottja a bűnügynek.

A Trippon-botrány előzménye, hogy egy milliárdokat forgató, számlagyáras bűnbandához tartozó céggel, a Motingatlan Kft.-vel és az alpolgármesterrel kapcsolatban az adóhatóságnál egy ismeretlen személy tett bejelentést.

A nyomozást segító titokzatos informátor szerint a Motingatlan nagy összegű, vélhetően fiktív számlákat állított ki Trippon feleségének. Az informátor megjegyezte, hogy ezek a számlák az alpolgármester családi házának felújításáról szóltak, csakhogy tudomása szerint a kivitelezést nem is a Motingatlan, hanem a SZIN-KER ÉPÍTŐ Kft. végezte. A bejelentő fontos körülménynek nevezte, hogy az alpolgármester házának felújítása egybeesik a SZIN-KER nagy összegű keretszerződésével, amit az alpolgármester által felügyelt Újpesti Városgondnokság Kft.-vel kötött. Ez a cég az újpesti önkormányzat tulajdonában áll, így bevétele kizárólag az önkormányzattól származó közpénz.

A NAV-nak a bejelentő azt is hangsúlyozta, hogy feltételezhetően a szerződésért cserébe végezték a ház felújítását, méghozzá közpénzből. Az informátor hozzátette: 

tudomása szerint Trippon a fiktív számlákat a Motingatlannak saját bankszámlájáról, átutalással egyenlítette ki.

Az ügy egyik gyanúsítottja nem más, mint a Motingatlan ügyvezetője, aki ráadásul terhelő vallomást tett Trippon Norbertékra. Budai Gyula éppen ezért vesztegetés miatt fordult a hatóságokhoz és feljelentésében leírta, hogy a SZIN-KER ÉPÍTŐ Kft. ügyvezetője néhány éve elárulta a Motingatlan-vezérnek, hogy ők dolgoztak néhány DK-s kerületben és cserébe ezért különböző pénzkifizetéseket kellett teljesíteniük politikusoknak

A bortánnyal kapcsolatos további részletekért és a teljes cikkért kattintson IDE.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában