Vállalta a veszélyt

2024.08.20. 09:57

Sikeresen szökött át a határon Dél-Koreába egy észak-koreai férfi

Értesülések szerint a férfi az észak-koreai hadsereg egy tisztségviselője, és szökését dél-koreai katonák segítették.

MW

A két Koreát elválasztó Demilitarizált Zóna északi oldalán egy észak-koreai őrállomás

Forrás: AFP

Fotó: Jung Yeon

Átszökött Dél-Korea területére egy észak-koreai férfi, akinek sikerült a két ország közötti, szigorúan őrzött és elaknásított zónán gyalogosan átkelni - jelentette be kedden a dél-koreai hadsereg.

A két Korea közötti háború vége óta több tízezer északi szökött át délre, de szinte mindegyikük Kínán keresztül jutott ki az országból, közvetlenül a Korea-közi határon átkelni csak nagyon keveseknek sikerül.

A szöuli hadsereg közlése szerint az északról érkezett férfi ügyét egyelőre vizsgálják a hatóságok, hogy kiderítsék, hogyan jutott át a határon, és milyen okból menekült.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség úgy értesült, hogy az illető az észak-koreai hadsereg egy tisztségviselője, és szökését dél-koreai katonák segítették. Sajtójelentések szerint a szökevény észak-koreai katonai egyenruhát viselt.

Két héten belül ez a második eset volt, hogy valaki közvetlenül Észak-Koreából át tudott szökni délre, augusztus elején egy férfi a két Korea közötti szigorúan ellenőrzött tengeri határon átkelve jutott Dél-Koreába.

Az Észak-Koreából távozni tudó szökevények száma jelentősen csökkent 2020 után, amikor Phenjan a koronavírus-járványra hivatkozva hermetikusan lezárta a kínai határszakaszát, amelyet csak tavaly nyitottak meg újra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában