Jobb pályán

2024.07.24. 07:45

Szombaton mond beszédet Orbán Viktor Tusványoson

Az értékelés egyben iránytűként szolgálhat – írja a Magyar Nemzet. A lap összeszedte, miről beszélt korábban a miniszterelnök.

MW

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök előadást tart a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A hagyományoknak megfelelően idén is szombat délelőtt mond beszédet Orbán Viktor a bálványosi szabadegyetemen. A miniszterelnök Tusványoson rendszeresen megosztja a kormányzással és a stratégiaalkotással kapcsolatos gondolatait. Az értékelés egyben iránytűként szolgálhat nemcsak a politikai szereplőknek, hanem a választóknak is – írja a Magyar Nemzet.

Tavalyi beszédében a kormányfő kiemelte, hogy az emberiség történetének különösen veszélyes időszakát éljük, ezek a nagy változás évei. Mint fogalmazott, a világ erőegyensúlya elmozdult, ennek súlyos következményeit nyögjük most. Jelezte, hogy Kína elmozdította a világ egyensúlyát, ez pedig régi félelme a nyugati világnak. Elmondta, hogy sohasem volt ilyen gyors és tektonikus globális egyensúlyváltozás, mint amiben ma élünk. 

Az Euró­pai Uniót értékelve Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy az embernek az az érzése, az EU-t szorongás gyötri és bekerítve érzi magát. A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy az unió és hazánk közötti konfliktusok mélyén az alaptörvényünk fekszik. Ugyanis az EU elutasítja a keresztény örökséget, lakosságcserét vezényel és LMBTQ-hadjáratot folytat a családbarát nemzetekkel szemben. A kormányfő szerint Európában létrejött egy saját politikai osztály, amely nem tartozik elszámolással, nincs többé se keresztény, se demokratikus meggyőződése.

Orbán Viktor a világpolitikai helyzetértékelés mellett a magyar gazdaság kilátásairól is szólt tusványosi beszédében. Úgy fogalmazott, hogy három év alatt két meteorral is összeütköztünk: először 2020-ban a Coviddal, amit kivédtünk, de a 2022-es háború eltérített minket a pályáról. A kormányfő pedig azt is megjegyezte, ha mindent jól csinálnak, akkor a 2024-es tusványosi táborban már beszélhet nyugodtan a 2030 és 2040 közötti tervekről.

2022-ben a koronavírus miatt három év kihagyás után szólalt fel ismét Orbán Viktor a szabadegyetem közönsége előtt. Kiemelte, hogy 2019 óta a világ belépett a háborúk és a veszélyek évtizedébe, a nyugati civilizáció megrendíthetetlennek hitt tartóoszlopai pedig meggyengültek. Utóbbi fejleményt már három évvel korábban előre jelezte a kormányfő, akkor a liberális politika miatti európai versenyképesség gyengülésére figyelmeztetett.

A miniszterelnök kijelentette, hogy a világpolitikai helyzet kedvezőtlen, Magyarország előtt pedig több kihívás áll egy időben: az első helyen továbbra is a népesedés van, amelyet a migráció és az európai lakosságcserére tett kísérlet követ, a harmadik embert próbáló veszélyt pedig a genderideológia nyugati térnyerése jelenti. A negyedik a háború, míg azt a kialakulóban lévő energiaválság követi. Szorosan ehhez illeszkedik az európai és nemzetközi gazdasági recesszió réme.

A kormányfő azonban kiutat, cselekvési tervet is hirdetett, a kormányzat stratégiai terveiről is beszélt. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy 2024-ig – az amerikai elnökválasztásig – a béke létrejöttére nincs reális esély, az Európai Unió stratégiáját a konfliktus kezelésére pedig egy mind a négy kerekén defektet kapott autóéhoz hasonlította. Mint mondta, ezért az EU-nak új vízióra, Magyarországnak pedig a lokális sikerét garantáló lépésekre van szüksége, hogy kimaradjon a globális válságból.

A teljes cikk ITT érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában