Washington

2024.07.10. 21:42

Orbán Viktor megosztotta, milyen álláspontot fog képviselni a NATO-csúcstalálkozón (videó)

A NATO alapításának 75. évfordulós megemlékezésével hivatalosan is megkezdődött a washingtoni csúcstalálkozó. A magyar kormányfő a közösségi oldalán közzétett bejegyzéseben ismertette meglátásait a védelmi szövetség jelenlegi, és jövőbeli állapotával kapcsolatban.

MW

Joe Biden amerikai elnök (b) és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár (j) fogadja a NATO washingtoni csúcstalálkozójának ülésére érkező Orbán Viktor miniszterelnököt 2024. július 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Orbán Viktor emlékeztetett arra: 

a NATO 75 évvel ezelőtt azzal a céllal indult, hogy megvédje a tagjai biztonságát. Mára azonban elmozdulni látszik az eredeti céljától, egyre inkább háborús szervezetként viselkedik. Ennek egyik jele, hogy a NATO egyre aktívabb szerepet vállal az orosz-ukrán háborúban

 – tette hozzá.

„Ez szerintünk veszélyes, sőt felelőtlen, mert senki sem látja, mi lesz ennek a vége, hova is fogunk kilyukadni” – mondta Orbán Viktor. Kijelentette: 

amellett fog érvelni, hogy a NATO-nak vissza kellene térnie az eredeti szellemiségéhez.

„A NATO-nak nem a körülötte zajló háborúkat, hanem a békét kellene megnyernie. Ehhez elsősorban saját védelmi képességeinket kellene fejleszteni. Magyarország nevében ezért a mai napon meg fogom erősíteni, hogy továbbra sem fogunk részt venni a NATO Ukrajna missziójában, a magyar védelmi képességek fejlesztésére vonatkozó kötelezettségeinknek azonban maradéktalanul eleget teszünk” – mondta a kormányfő Washingtonban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában