Járvány

2021.09.29. 12:21

Az izraeli miniszterelnök vitatja a járványügyi korlátozásokat ellentétben a szakemberekkel

Bennett tárgyalt az egészségbiztosító pénztárak igazgatóival, és arra kérte őket, próbálják meg növelni az arab lakosság körében beadott oltások számát.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök összeütközésbe került az egészségügyi minisztérium átfogó járványügyi korlátozásokat szorgalmazó szakembereivel – jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet szerdán a kormányfővel folytatott újságírói háttérbeszélgetést ismertetve.

Naftali Bennett bírálta a koronavírus-járvány megfékezésére szigorúbb korlátozásokat szorgalmazó egészségügyi minisztériumi szakértőket, akiknek viszont a védelmére kelt a kormány több tagja, köztük Nicán Horovic egészségügyi miniszter.

Bennett már New Yorkban, az ENSZ közgyűlésén mondott beszédében is elítélte az átfogóbb gyülekezési korlátozásokat kérő egészségügyi szakembereket, majd bírálatát megismételte a hazautazása előtt, újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen is.

„Az egészségügyi minisztérium illetékesei dadogtak, hogy miért kell szigorításokat bevezetni olyan rendezvényeken, mint a népszerű énekes, Slomó Arci koncertje” – állította a kormányfő. Bennett hangsúlyozta, hogy a járvány jelenlegi szakaszában el kívánja kerülni a lakosság mozgásának további korlátozását. „A vasárnapi Slomó Arci-koncert vagy egy esküvő meghiúsítása Modiinben nem segíti az arab Taibe vagy Umm al-Fahm lakosait a megbetegedések számának csökkentésében”- vélekedett.

„Jelenleg a járványügyi adatok szerint Izraelben a legsúlyosabban érintett 40 település az arab társadalomban van, és a kórházakban kritikus állapotban fekvő emberek több mint 90 százaléka oltatlan” – magyarázta.

„Az átfogó korlátozások helyett az segít, ha elérjük Umm al-Fahmet, elérjük az arab társadalmat, meggyőzzük őket arról, hogy menjenek el az oltóállomásokra”- tette hozzá.

„Megpróbáljuk elkerülni az alacsony haszonnal járó és nagy járulékos károkat okozó lépéseket, mivel az ilyen elsöprő akciók nyomán Izrael polgárainak ezrei veszítik el azonnal munkahelyeiket” – mondta, és hozzáfűzte, hogy mindemellett tiszteletben tartja a szigorúbb gyülekezési korlátozásokat szorgalmazó egészségügyi szakértőket.

Bennett tárgyalt az egészségbiztosító pénztárak igazgatóival, és arra kérte őket, próbálják meg növelni az arab lakosság körében beadott oltások számát.

„Az egészségügyi minisztérium szakértői kiváló munkát végeznek nemzetközi szinten. Életeket mentenek minden nap. Teljes mértékben támogatom őket, és csak dicsérni tudom munkájukat és óriási hozzájárulásukat” – védte meg szakembergárdáját Nicán Horovic egészségügyi miniszter.

„A lelkünket adjuk, és példát mutatunk az egész világnak, mire ahelyett, hogy (a kormányfő) büszke lenne ránk, megtámad minket – és ráadásul az ENSZ emelvényén” – nyilatkoztak a ynetnek az egészségügyi minisztérium szakemberei.

A vita hátterében az áll, hogy vasárnap – augusztus vége óta először – ismét összeül a koronavírus ügyeivel foglalkozó, szűkebb „koronakabinet”, amelynek tanácskozásán a minisztérium újabb gyülekezési korlátozások bevezetését szeretné elérni.

Az adatok szeptemberi folyamatos javulása közben arra utal, hogy Izraelben sikerült megfékezni a járvány negyedik, delta hullámát, amit a következő napokban az őszi zsidó ünnepek utáni gyors, több százezer ember beoltását célzó kampánnyal is szeretnének biztosítani a hatóságok.

Október elsejétől elveszítik „zöld címkéjüket”, védettségi igazolásukat azok, akiket fél évnél régebben oltottak be másodszor, és ezért arra számítanak, hogy a következő napokban rengetegen jelennek meg harmadszor is az oltópontokon.

Jelenleg 120 544 ember van Izraelben karanténban, akik vagy külföldről tértek vissza, vagy vírushordozók, vagy érintkeztek fertőzöttekkel. Többségük 18 évesnél fiatalabb, ami megnehezíti az őszi zsidó ünnepek miatti iskolai szünet után, csütörtökön a tanítás újraindítását.

A még mindig magas fertőzési adatok ellenére lassul a járvány terjedése, a vírus fertőzőképességét jelző R mutató az augusztus eleji 1,36-ról fokozatosan 1 alá csökkent, jelenleg 0,73, vagyis száz új fertőzött már csak 73-nak adja át a vírust.

December vége óta Izraelben 6 097 334 embert (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer/BioNTech vakcinájával. Ez az ország lakosságának 65,57 százaléka, ami azonban nem bizonyult elégnek ahhoz, hogy a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa ne indítsa el a járvány újabb hullámát.

A védettség növelésére augusztusban újabb, harmadik oltási kampányt indítottak a legalább öt hónappal korábban, kétszer beoltottak számára először csak a 60 év felettiek, majd fokozatosan az egyre fiatalabbak körében 12 éves alsó korhatárig. A kampány nyomán eddig 3 256 978-an vették fel a harmadik adag vakcinát, ez a lakosság 35,02 százalékát jelenti.

Kedden, a Tóraadás ünnepén, a viszonylag kevés, mintegy 75 ezer teszttel 2386 új fertőzöttet szűrtek ki Izraelben, s 3,42 százalék volt a teszteltek körében a fertőzöttek aránya. A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú országban 1 275 405 ember megfertőződését regisztrálták a hatóságok.

Jelenleg 53 994 aktív koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván, és 966-an vannak közülük kórházban. A súlyos betegek száma 659, és 161-et tartanak életben lélegeztetőgéppel.

A koronavírus okozta betegségben (Covid-19) tavaly február óta 7692-en haltak meg Izraelben. Augusztus elseje óta már 1213-an, noha előzőleg júniusban a negyedik, már a delta variáns által dominált hullám megjelenése előtt mindössze nyolcan vesztették életüket a koronavírus-fertőzés miatt kialakult betegség szövődményeiben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!