Nemzeti Emlékezet Bizottsága: Recsk a kommunista diktatúra szimbolikus tere

Földváryné Kiss Réka a Mi, a rendszer ellenségei című kétnapos konferenciát megnyitó beszédében kiemelte: a recski kényszermunkatábor megnyitásának 70. évfordulója jó alkalom arra, hogy felidézzék, a törvényes lehetőségeken túl milyen eszközei voltak a hatalomnak a társadalom megfélemlítésére.

Az internálásokkal, kitelepítésekkel a bíróság megkerülésével lehetett jelenetős társadalmi csoportokat nemcsak a tulajdonuktól megfosztani, hanem kiszorítani a társadalom mindennapi életéből, sokszor az életüket is veszélyeztetve

- mondta NEB elnöke.

Ötvös István történész Törvényes erőszak címmel megtartott előadásában arról beszélt: Európában kétfajta állammodell működött, a republikánus, amely szerint a választási jog nem születési alapon jár, hanem megszerezhető, a törvényalkotó pedig a parlament. Ezzel szemben jött létre a marxi, forradalmi legitimitási modell, amely nem a választásra, hanem messianisztikus hitre építette hatalmát.

Hozzátette: Leninnek azonban már azzal is szembe kellett néznie, hogy a forradalom győzelme után be kell rendeznie egy államot. Ekkor a forradalmárok szerepét a párt vette át.

Megjegyezte: a társadalom az államhatalmi szervektől, például a rendőrségtől sok mindent, így bizonyos erőszakot is elfogad, amit egy párttól nem. A kommunista párt ezért beépült ezekbe az államhatalmi szervekbe, amelyek ezután már a párt utasításait hajtották végre.

A kommunista diktatúra pedig az állami szerveket használva tette törvényessé azt a törvénytelen erőszakot, amely immanens része.

Müller Rolf történész a magyar politikai rendőrség megalakulásáról tartott előadásában felidézte: a politikai rendőrség a háború utáni kaotikus időszakban jött létre, nem véletlen, hogy párhuzamosan két szervezet is alakult, és mellettük tucatnyi, felhatalmazás nélküli nyomozótestületet is alapítottak. Létrehozói – élükön Péter Gáborral – traumatizált emberek, akik korábban erőszakot szenvedtek el. Sokukban munkált a bosszúvágy, ugyanakkor fegyelmezettek voltak és erős küldetéstudattal rendelkeztek.

Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár megyei főigazgató-helyettese a paraszti társadalom identitása megtörésének állomásairül beszélt: a kuláklisták összeállításáról, a terménybeszolgáltatásról, a zaklatásokról, kivégzésekről, a munkaszolgálatól, az internálásról. Mindezek mögött az a cél állt, hogy elfoglalják a kulákgazdaságokat, majd a megszerzett földeken létrehozzák a termelőszövetkezeteket.

Bank Barbara történész, a recski kényszermunkatábort bemutató előadásában ismertette: az amúgy is embertelen körülmények mellett a táborban további kínzásokat is alkalmaztak.

Ilyen volt például az a vizesgödör, ahol a büntetésből ide zárt rabok egész éjszaka vízben álltak, miközben a gödrön keresztbe fektetett pallón állva egy ávós mozgalmi dalokat énekelt.

Emellett volt fogda is, ahol rendszeres kínzás volt a gúzsba kötés.

Kis-Kapin Róbert történész a fővárosi kitelepítésekről szóló előadásában elmondta: az 1951-ben kezdődött kitelepítések célja egyrészt az volt, hogy a politikailag megbízhatatlanokat eltávolítsák a fővárosból, másrészt az, hogy enyhítsék a lakáshiányt a fővárosban.

Ismertette: 12-13 ezer embert költöztettek ki otthonából. A kitelepítettek között voltak arisztokraták, nagykereskedők, államtitkárok, vezető tisztségviselők, katona- és csendőrtisztek. A kitelepítettek 40 százaléka valamilyen fegyveres erő tagja vagy ilyen ember özvegye volt, 30 százalékuk a gazdasági szektor szereplője vagy az ő özvegyeik, és körülbelül 18 százalékukat magas rangú állami tisztviselők, illetve azok özvegyei tették ki.