Megállapodtak a párizsi egyezmény menetrendjéről

A két hete kezdődött értekezleten – az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 24. ülésén (COP24) – mintegy kétszáz ENSZ-tagország szakpolitikusai és diplomatái vettek részt. A konferenciának pénteken kellett volna véget érnie, de egy nappal meghosszabbították, és a résztvevőknek késő éjszaka sikerült konszenzusra jutniuk. Értesülések szerint a záródokumentum elfogadását az utolsó percben Törökország és Brazília akadályozta, az előbbi például azért kardoskodott, hogy a „befizető” fejlett országok helyett a fejlődők közé sorolják.

A dokumentum részletekbe menően rögzíti azt a szabályrendszert, amely meghatározza, hogy a tagországoknak milyen irányelvek és menetrend szerint kell elérniük a 2015-ös párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célokat,

legfőképpen azt, hogy 2030-ig jelentős mértékben csökkenjen a széndioxid-kibocsátás, megakadályozandó a katasztrofális léptékű globális felmelegedést.

A maratoni tárgyalások végén Michal Kurtyka, a COP24 lengyel vezetője úgy fogalmazott, hogy a résztvevők „a megállapodáscsomag révén ezernyi apró lépést tettek meg együtt előre, amire büszkék lehetnek”. Kurtyka szerint valószínűleg minden egyes ország talál majd a megállapodásban olyat, ami nincs ínyére, de a résztvevők komoly erőfeszítéseket tettek, hogy kiegyensúlyozzák a különféle érdekeket.

António Guterres ENSZ-főtitkár azt hangoztatta, hogy a párizsi egyezmény megvalósítási szabályrendszere az átalakulás alapjául szolgál,

és határozottabb erőfeszítéseket megtételét követeli meg a nemzetközi közösségtől.

„A tudomány világosan megmutatta, ambiciózusabbnak kell lennünk ahhoz, hogy leküzdjük a klímaváltozást” – mondta Guterres. Hozzátette, hogy ez lesz a figyelem középpontjában a következő klímacsúcson, amelyet jövő szeptemberre hív össze.

Bár a párizsi klímaegyezmény szerint az országoknak közös felelősségük van az éghajlatváltozás elleni harcban, minden országnak a maga felelősségéhez és képességeihez mérten kell hozzájárulnia ehhez. A szakpolitikusoknak sikerült áthidalniuk egy sor nézeteltérést a 156 oldalas „szabálykönyvben”, amely rögzíti például azt is, hogy egy adott országnak hogyan kell jelentést tennie és monitoroznia a saját maga által vállalt kötelezettségek teljesítését.

A három évvel ezelőtti klímaegyezmény legfőbb célkitűzése, hogy 2100-ig két Celsius-fokon belül tartsák a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest.

Ez a megállapodás szerint egyebek között a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével, illetve a kibocsátott szén-dioxid megkötésével és környezetbarát felhasználásával érhető el. Az egyezményt eddig 184 ország ratifikálta az ENSZ 193 tagállama közül. Nem csatlakozott hozzá Oroszország, Donald Trump amerikai elnök pedig tavaly nyáron jelezte: az Egyesült Államok 2020-ban kihátrál a megállapodásból.

A katowicei értekezleten az egyik fő vitás kérdés az volt, a végső megállapodás hogyan viszonyuljon az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) októberi jelentéséhez, amelyet a legfontosabb tudományos útmutatónak tartottak a párizsi egyezmény megvalósításához. Eszerint fel kell gyorsítani a klímavédelmi intézkedéseket, a szén-dioxid-kibocsátás mértékét 2030-ra a 2010-es adatokhoz képest 45 százalékkal kell csökkenteni ahhoz, hogy az iparosodást megelőző szinthez képest a globális felmelegedés ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot.

Az IPCC úgy foglalt állást, hogy ehhez drámai mértékű átalakulás szükséges a világgazdaságban, le kell mondani a fosszilis üzemanyagok használatáról.

A katowicei értekezleten azonban az olajtermelő országok – az Egyesült Államok, Oroszország, Szaúd-Arábia és Kuvait – megakadályozták az IPCC-jelentés ajánlásainak elfogadását, amit felháborodással fogadtak kisebb szigetországok és környezetvédelmi csoportok.

A katowicei klímacsúcs alkalmával az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bemutatta jelentését az éghajlat egészségre kifejtett hatásairól. A WHO becslése szerint a párizsi megállapodás végrehajtása évente egymillió életet menthet meg világszerte a levegőszennyezés csökkentése révén.