A táv második felére javult

2024.08.03. 20:20

Nem kapta el jól a rajtot, nem jutott döntőbe Takács Boglára

Takács Boglárka nem jutott be a döntőbe női 100 méteres síkfutásban szombaton a párizsi olimpián.

MTI

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A 22 éves sprinter remekelt a pénteki előfutamban, nemcsak nagyszerű hajrával szerezte meg az automatikus továbbjutást jelentő harmadik helyet, hanem egy századdal megjavította saját országos csúcsát, ami így már 11.10 másodperc.

A kétszeres U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes Takács Boglárka 60 év után az első magyar női sprinter, aki elődöntőt futhatott olimpián. Elődje, Markó Margit az 1964-es tokiói játékokon szerepelt és végül a 11. helyen végzett. A most 80 éves volt atléta a magyar szövetség honlapján azt üzente a Honvéd versenyzőjének, hogy "folytassa csak így, legyen az elődöntőben nyugodt, és akkor még tovább javíthat".

A teltházas Stade de France-ban Takács Boglárka az első elődöntős futamba került, mind a háromból az első kettő jutott a fináléba, és a további két legjobb idővel rendelkező. Az erőviszonyokat jól jellemzi, hogy a kilenc futó közül hat 11 mp-en belüli egyéni csúccsal büszkélkedhetett, köztük a vb-ezüstérmes elefántcsontparti Marie Josée Talou-Smith (10.72 mp), a hatszoros Európa-bajnok, a brit 4x100-as váltóval kétszeres olimpiai második Dina Asher-Smith (10.83 mp) vagy a fedett pályán világbajnok svájci Mujinga Kabundji (10.89 mp). Ismét egy futamba került a magyar versenyzővel a váltóval Budapesten is világbajnok Melissa Jefferson, aki az amerikai válogatón 10.80-at ért el.

Takács a kilences pályán nem kapta el jól a rajtot, a táv második felét már jobban megfutotta, és 11.26 mp-cel a hetedik helyen ért célba. A futamot Jefferson nyerte 10.99-cel megelőzve Talou-Smith-t (11.01).

Takács Boglárka vasárnap ismét rajthoz áll, a délelőtti programban a 200 méter előfutamában. Rajta kívül Gyurátz Réka a női kalapácsvetés selejtezőjében lesz érdekelt, délután Molnár Attila is bemutatkozik 400 méteren, majd 20.30 órától következik a férfi kalapácsvetés döntője Halász Bencével.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!