Megoldódott

2024.08.04. 16:37

Kiderült, hol edzett Párizs előtt az olimpiai bajnok Milák

A száz méteres pillangóúszás szombati döntőjében derült ki a titok.

MW

Az aranyérmes Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 3-án

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Milák Kristóf egészen káprázatos olimpiát tudhat maga mögött. A klasszis úszó 200 méter pillangón ezüstérmet, míg 100 méteren aranyat szerzett Párizsban. A Honvéd zsenijéről az elmúlt egy évben nem sokat lehetett tudni, ellentmondásos információk kaptak szárnyra arról, hogy edzésben van-e, és ha igen, akkor hol. Egy aprócska részlet azonban most leleplezte azt a helyszínt, ahol a kétszeres olimpiai bajnok készülhetett a párizsi ötkarikás játékokra. 

Még azok után is igyekezett leplezni az érzelmeit Milák Kristóf, hogy szombat este megszerezte a 100 pillangó aranyérmét a párizsi olimpián, pedig ismerve az utat, amit bejárt az elmúlt évben, a mélységet, ahonnan visszakapaszkodott, nem nehéz elképzelni, hogy rengeteg minden dúlhatott benne. Ennek ellenére láthatóan visszafogta magát, ahogy a gondolatait nem osztja meg senkivel, továbbra sem ad interjút, úgy az érzelmeit is megtartja magának – olvasható a Magyar Nemzet oldalán. A sajtó munkatársait sokáig lázban tartotta, hogy hol edzhetett a klasszis sportoló, és most a szombati döntőben a külföldi szakkommentátorok adtak iránymutatást számukra – írta meg az Origó

Texas volt a befutó 

A szombati döntőben nem sok embernek szúrt szemet, vagy jelen esetben fület, de ha valaki az Eurosporton/Maxon nem magyar, hanem angol kommentátorral nézte a finálét, akkor megüthette a fülét az, ahogy a beérkezés után a két szakértő Milák Kristófról beszél – derült ki az Origó oldaláról. Egészen pontosan azt mondták, hogy "Well, three swimmers based in America.... Milak the winner, based in Texas..…" azaz magyarrra fordítva: "Nos, három úszó Amerikában készült.... Milák, a győztes, Texasban...." (lenti videóban 2.10-2.21 között). Ha ez valóban így van, akkor az az egész olimpia eddigi legnagyobb szenzációja lenne, de ehhez kellene azért Milák Kristóf is, hogy megtörje a csendet és végre kiderüljön róla az igazság. A lenti videón 2.10-2.21 között hallható a fentebb leírt részlet, amelyet egy feliratozó programon is átfuttattunk, szó szerint az hangzik el, amit fentebb leírtunk. Milákot persze ez már a legkevésbé sem érdekli, hiszen megcsinálta azt, amit korábban csak Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás tudott, két olimpián is győzött, és figyelembe véve az elmúlt egy-másfél történéseit, az sem lenne meglepetés, ha újabb hosszú pihenőre vonulna, és azt sem zárhatjuk ki, hogy esetleg visszavonul. Nem ő lenne az első olimpiai bajnok magyar úszó, aki ilyen fiatalon, 24 évesen abbahagyja. Hogy messzebb ne menjünk, a már említett Egerszegi 22 évesen hagyott fel az élsporttal. Sós Csaba szövetségi kapitány szerint nincs még ideje erről beszélgetni, ezek most az öröm pillanatai.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!