Minden rendben ment

2024.07.24. 19:00

Mészáros Krisztofer sikeres pódiumedzésen van túl

A pénteken kezdődő párizsi olimpia egyetlen magyar férfi tornásza, Mészáros Krisztofer túl van az ötkarikás pódiumedzésen.

MW

A párizsi olimpián részt vevő Mészáros Krisztofer tornász a francia főváros melletti Le Bourget-i Kiállítási Központban kialakított edzőteremben 2024. július 23-án

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A magyar szövetség szerdai tájékoztatása szerint a Győri AC versenyzője végig kiegyensúlyozott volt, kisebb hibák ugyan becsúsztak, de ezeket szombatig igyekszik kijavítani.

Sikeres pódiumedzésen vagyunk túl, minden rendben ment. Kellő mennyiségű idő volt az egyes szerekre. Kisebb hiba gyűrűn és talajon volt, ezeket kell szombatig még javítani. Krisztofer egyébként nyugodt, és kiegyensúlyozott volt végig, nagyon nem görcsölt rá első olimpiai pódiumedzésére. Most két nap könnyített edzések lesznek, aztán szombaton jöhet a selejtező

– foglalta össze a szerdai napot edzője, Szűcs Róbert.

Mészáros hat szeren versenyzik szombaton. Az 1. csoportban kezd, és korláton mutathatja be először a gyakorlatát.

 A férfi egyéni összetett döntőt jövő szerdán rendezik, ezután pedig három napra osztották el a szerenkénti döntőket augusztus 3. és 5. között.

A tornászok programja csütörtökön – három magyarral: Czifra Bettina Lilivel, Bácskay Csengével és Kovács Zsófiával - a női pódiumedzéssel folytatódik.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!