nhl

2018.05.29. 06:40

Az újonc Vegas nyerte a döntő első meccsét

Fordulatokban, gólokban és védelmi hibákban gazdag mérkőzésen az újonc Vegas Golden Knights 6-4-re legyőzte a vendég Washington Capitals együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének első mérkőzésén magyar idő szerint kedd hajnalban.

A Stanley Kupáért folyó, az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc második összecsapását közép-európai idő szerint csütörtökön játsszák, ugyancsak Las Vegasban.

Jól kezdett az újonc, és Colin Miller távoli lövése vágódott a kapuba a 8. percben. Lassan magára talált a Washington, és gyorsan fordított. Előbb Michal Kempny lövésébe Brett Connolly nyúlt bele a kapunak háttal, és Marc-Andre Fleury tehetetlennek bizonyult, majd 42 másodperc múlva Nicklas Bäckström közelről, fonákkal talált be. Azonban még az első szünet előtt William Karlsson a hátsó palánkról visszapattanót villámgyors mozdulattal Braden Holtby kapujába terelte.

A második harmad is hazai találattal indult, a pakk az egyedül felejtett Reilly Smith elé pattogott, és a csatár nem hibázott. Miller növelhette volna a különbséget, azonban lecsorgó lövését Holtby a gólvonal előtt kitolta. A 29. percben a hátvéd John Carlson merészkedett előre, parádés passzt kapott T.J. Oshie-tól, és nem volt nehéz dolga a szétzilált védelem mögött a kapuba találnia.

A harmadik játékrész gyors gólváltással kezdődött. A vendégek orosz sztárja, Alekszandr Ovecskin rosszul eltalált lövésébe Tom Wilson szúrt bele, a korong Fleury bal sarkánál elakadt, de a hazaiak kapusa ezt nem láthatta, és véletlenül saját kapujába húzta azt a lábával. Bő egy perc múlva a 102 kilós Ryan Reaves használta ki testi fölényét, és a védők gyűrűjéből egyenlített. A harmad derekán a cseh Tomas Nosek ismét a Vegast juttatta előnyhöz, miután értékesítette Shea Theodore szép keresztpasszát. A hajrában hiába birtokolta többet a korongot és az utolsó két percre hiába hozta le kapusát a fővárosi együttes – amelynek volt komoly egyenlítési lehetősége is -, Nosek 2,7 másodperccel a vége előtt üreskapus góllal beállította a 6-4-es végeredményt.

A hazaiak annak is köszönhették sikerüket, hogy a negyedik számú támadósoruk – amelynek elsősorban az eredmény tartása lenne a feladata – a harmadik harmadban három gólt is szerzett.

Eredmény:

Stanley Kupa, döntő, 1. mérkőzés:

Vegas Golden Knights-Washington Capitals 6-4 (2-2, 1-1, 3-1)

gól: C. Miller (8.), Karlsson (19.), Smith (24.), Reaves (43.), Nosek (50., 60.), illetve Connolly (15.), Bäckström (16.), Carlson (29.), Wilson (42.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!